Hirdetés
Túl a városon 2019. október 22. 22:11 Forrás: 444.hu

Békült volna a Fidesszel a bajai ellenzék, de nem lehet

Alpolgármesteri pozíciót ajánlott a bajai fideszeseknek Nyirati Klára, Baja újonnan megválasztott ellenzéki polgármestere. A helyi kormánypártiak azonban a pártpolitikai csatározásoktól való távolmaradással indokolták a poszt elutasítását.

Ha ön sem érti a bajai fideszesek logikáját, jelezzük, nem az ön készülékében van a hiba. Tényleg azt írták Nyirati Klára békejobbjára, ami egy alpolgármesteri tisztségben nyilvánult meg az irányukba, hogy 

„A bajai Fidesz nem kíván részt venni a politikai pozíciók nyilvános osztogatásában, a pártpolitikai csatározásokban.”

Nyilván megvannak a pontos tervek az ellenzéki polgármester munkájának nehezítésére, ezt nem lehet tönkretenni holmi alpolgármesteri pozíciók betöltésével, együttműködéssel, békével és nyugalommal. Nyirati Klára majd tanul ebből, meg a választók is tanulnak, 

mert, akárhogy nézzük, a bajai Fidesz elutasította, hogy egy tagjuk – és így az egész párt – könnyebben érvényt szerezzen a választóik akaratának, miszerint hathatósan szóljanak bele Baja további sorsába.

Nem szólnak, a választóknak meg marad, ami marad. Hátha megtetszik nekik Nyirati hozzáállása.

Egyébként – mint arra a 444.hu rámutatott – ilyenkor, választások után egészen elkerülhetetlen, hogy pozíciókat osztogassanak, igaz a nyilvános felkérés helyességén már lehet vitatkozni.

A fideszesek azt is írták, „a megválasztott bajai képviselő-testület alakuló ülésének előkészítésében tisztességgel részt veszünk.”

Ez örömteli, hiszen választott képviselőkről van szó, bizonyára ezt várják el a kormánypártok bajai szavazói is.

A 444.hu azt is írja, hogy Nyirati Klárát durván támadták a kampányban, ezért zseniális a helyi Fidesz alpolgármesteri felkérést elutasító válaszlevelének zárása, miszerint

„Mindenkinek jobb lenne, ha béke lenne!”

Erre tényleg csak annyit lehet mondani, hogy ámen.
 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alpolgármester Baja Fidesz önkormányzati választás 2019