Túl a városon 2019. október 20. 13:11

November 12-ig kell leszedni a választási plakátokat

Nagyjából három hetük van még az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek, hogy eltávolítsák a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát november 12-én 16 óráig kell eltávolítania a plakátokat annak, aki elhelyezte vagy akinek az érdekében elhelyezték.

Ha a hirdetményeket nem távolítják el időben, az önkormányzatoknak kell eljárniuk. Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd a költségét kiszámlázhatják.

A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló „kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és jelölőszervezetek ezekre ingyen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. A jelölőszervezetek azonban sok plakátot villanyoszlopokra is kihelyeztek; ezeket a plakátokat határidőig el kell távolítaniuk a közterületekről.

Szegeden a pártok és jelölőszervezetek már megkezdték a választási plakátok eltakarítását.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: eltávolítás önkormányzati választás 2019 plakát