Szegeden 2019. október 19. 16:41

Emléktáblát avattak Rengey (Aigner) Ferdinánd tiszteletére

Képriport
A szegedi polgárság egyik kiemelkedő személyisége tiszteletére avattak emléktáblát az egykori Alsóvárosi Kaszinó épületének falán. Rengey (Aigner) Ferdinánd főügyész és népképviselő volt az 1800-as évek közepén.

– Az Aigner-család szegedi ágának alapítója 1750 körül érkezett Szegedre – mondta Marjanucz László történész, nyugalmazott egyetemi docens a táblaavató ünnepségen mondott beszédében. Ferdinánd édesapja József már a család későbbi irányvonalát követve városi tisztviselő volt, és ezt a pályát szánta az 1808. október 19-én született fiának is. Ferdinánd végigjárta a szakmai ranglétrát, jogi diplomát szerzett, és szépen lépdelt előre a hivatalnoki ranglétrán.

Ezer szállal kötődött Alsóvároshoz, ahol megalapította a városrész kaszinóját, amelynek első elnöke volt. Aigner Ferdinánd – aki 1845-ben vette fel a Rengey nevet – elkötelezett híve volt Széchenyi Istvánnak, ezért modernizációra ösztönözte az alsóvárosi gazdálkodókat. Szellemi, ideológiai téren is a haladás pártján állt, és amikor elkezdődött a forradalom és szabadságharc, nem késlekedett csatlakozni az új kormányhoz.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

A város főügyésze volt közel 20 évig, 1847-48-ban pedig Szeged országgyűlési követe, a forradalom és szabadságharc alatt pedig népképviselőként és kormánybiztosként szolgálta a várost. Kossuth Lajos közvetlen munkatársaként több fontos törvény előkészítésében vett részt. A szabadságharc után letartóztatták, sokáig rendőri felügyelet alatt volt. 1958-ban hunyt el szülővárosától távol, a Heves megyei Adácson.

Szegeden ma is sok Aigner-leszármazott él, akik ápolják neves ősük emlékét. A Rengey Baráti Kör kezdeményezte az emléktálba avatását, amelyet Rengey (Aigner) Ferdinánd születésnapján avattak fel az általa alapított kaszinó épületének falán. Tóth Tamás, a Rengey Baráti Kör elnöke elmondta, hogy a família azóta is sok neves polgárt adott Szegednek, akik közül ezúttal Dévay Gábor matematikus mondott rövid köszöntőt. Ő beszédében hangsúlyozta, hogy Rengey (Aigner) Ferdinánd most már nem csak az utódok lelkében él, hanem egy emléktábla is emlékeztet arra, milyen fontos volt a szabadság egy büszke szegedi polgárnak.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: emléktábla Marjanucz László Alsóváros