Túl a városon 2019. október 17. 21:42 Forrás: MTI

Kétezer munkahelyet szüntet meg a kecskeméti Mercedes-gyár egyik beszállítója Németországban

Átszervezik a vállalat működését és a digitalizációra összpontosítanak. Az állások fokozatosan, 2022-ig szűnnek meg.

A Brose német autóipari beszállító csütörtöki közleménye szerint a globális verseny arra kényszeríti a céget, hogy bizonyos feladatokat áttelepítsen alacsony bérköltségű országokba.

Mint írták, egy több százmillió eurós költségcsökkentési programot indítanak, aminek révén fokozatosan, 2022-ig szűnnek meg a felszámolandó állások. Így például a 200 embernek munkát adó wuppertali üzemükből áthelyezik az ajtózáró rendszerek gyártását, de babmergi, hallstadti, würzburgi és berlini, valamint a 100 éve működő coburgi gyárukban is lesznek leépítések.

Kifejtették, hogy a munkahelyek megszüntetése mellett átszervezik a vállalat működését és a digitalizációra összpontosítanak. Az eddiginél több szoftverfejlesztőt és más informatikai szakembert alkalmaznak majd, és reményeik szerint az alkatrészekre, szenzorokra és szoftverekre építve olyan intelligens termékeket fejlesztenek, amelyek révén „a Brose a jövőben is vonzó partner lesz az ügyfelek számára”.

Az 1908-ban alapított vállalat szakterülete a mechatronika, a többi között ajtó-, fedél- és ülésmozgató rendszereket készít autógyártóknak. Az egyik legnagyobb családi tulajdonban lévő autóipari beszállító, 23 országban több mint 26 ezer embert foglalkoztat, értékesítési árbevétele tavaly 6,263 milliárd euró (2098 milliárd forint) volt, várakozása szerint az idén 6,195 milliárd euró lehet.

A Brose Magyarországon a kecskeméti Mercedes-gyár beszállítójaként tevékenykedik, 2011-ben megnyitott üzemükben ajtókhoz készítenek elektronikai rendszereket.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: autógyártás ipar