Szegeden 2019. október 16. 16:43

Csicsó megint fut a szegedi gyerekekért

Ismét jótékonysági akcióval segíti egy hódmezővásárhelyi hobbifutó, Kiss „Csicsó” Attila az éhező szegedi gyerekeket támogató Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítványt. 

Kiss Attila ezúttal a Balatonfüred Ultramarathon 24 órás számában indul, így a lefutott órákat adományozná el. A sportoló összesen legalább 240 ezer forint adományt gyűjtene ezzel a megmozdulással.

Legutóbb 2018-ban, az UltraBalatonon futott a jótékonysági szervezetért, akkor több mint 250 ezer forint jött össze, abból finanszírozták a nehéz helyzetben lévő családoknak elindított TeleKamra programot is, melyben élelmiszercsomagokat osztottak ki.

A felajánlásokkal azt a naponta több mint 50 éhező gyereket támogathatják, akik minden nap ingyenesen ebédelhetnek a szervezet szociális éttermében.

A kedvezményezetteket saját pályázatukon, a Gyermekjóléti Szolgálaton, a Családsegítő Szolgálaton, valamint oktatási intézményeken keresztül választják ki. A most befolyó összegből emellett az év hátralévő részében megrendezendő alapítványi jótékonysági megmozdulásokra is jutna.

A sportoló sokadik alkalommal segíti az alapítványt, négy évvel ezelőtt a Balatont, két éve a Tisza-tavat futotta körbe egy versenyen, már ezek előtt a teljesítendő távot ajánlotta fel, de más úton is segíti a szervezetet.

Most október 21-én 16 óráig várják a felajánlott összegeket, amit az alapítvány bankszámlaszámára lehet befizetni, a közleménynél a „24 óra” kifejezés feltüntetésével. (Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány – K&H: 10402805-50526548-86871012)

A „Csicsó” becenévre hallgató Kiss Attila elmondta, a mostani verseny nehézsége, hogy nagyon monoton lesz, mivel az egy egész napon át tartó megmérettetést egy mindössze 2 kilométer hosszú pályán teljesítik. Ráadásul most kísérője sem lesz, így elektronikus zenével igyekszik végigfutni a teljes egy napot. 

A havonta több mint 1100 ingyen ebédet kiosztó Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Közhasznú Alapítvány számos más programja mellett ételosztásokat, valamint közösségszervező programokat is tart. A felajánlott kilométerekből befolyó bevétel teljes egészében ezeket a célokat szolgálja.
 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: adomány Csicsó Egy Ebéd Egy Esély Gyermekétkeztetési Alapítvány élelmiszer futás gyerek jótékonyság Kiss Attila rászorulók