Szegeden 2019. október 16. 19:13

Iskolai tanterv része lesz az újraélesztés

Egyre többen merik megkezdeni a laikus újraélesztést Magyarországon. És bár egyre jobbak az eredmények, a mentők tovább növelnék az újraélesztő civilek számát. Az újraélesztés napján bárki gyakorolhatta a reanimációt a Csongrád megyei mentőállomásokon, köztük a szegedin is.

Október 16-a az Újraélesztés Nemzetközi Napja, az alkalomból nyílt napot tartottak a megyei mentőállomások, köztük a szegedi is. A mentőszolgálat egész nap várta a tanulni vágyókat a Szilágyi utcában.

2016-ban 575 esetben volt sikeres a helyszínen az újraélesztés, idén már ezer fölött jár ez a szám

– mondta Hangai József az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője a Szeged Televíziónak.

Azt is elmondta, megduplázódott az újraélesztési hajlandóság Magyarországon: a korábbinál sokkal többen vannak tisztában az újraélesztés lépéseivel, és többen vannak azok is, akik meg merik kezdeni a reanimációt, magyarul az újraélesztést.

Jövőre egy új program keretében 50 millió forintból a hetedik osztályosok tantervének része lesz az újraélesztés.

A Szeged Televízió beszámolójából kiderült: Szegeden nem csak a civil laikusok, hanem frissen végzett orvosok is ellátogattak a mentőállomás nyílt napjára.

„Éppen reanimációs tanfolyamon vagyunk itt, Szegeden. Frissen végzett orvosok vagyunk, és ez egy kötelező tanfolyam a számunkra, ami nyilvánvalóan nem alaptalanul kötelező. Nagyon hasznos” – mondta Szkladányi Hanna.

Számel Anna hozzátette: az egyetemen gyakorolták ugyan az újraélesztést, de az évekkel ezelőtt volt, ezért jól jön, hogy felfrissíthették a tanulmányaikat.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Országos Mentőszolgálat újraélesztés