• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Hisztériumjátékkal, verszenésítővel és egy monodrámával is jönnek az egyetemi színészek
Művház 2019. október 15. 11:22

Hisztériumjátékkal, verszenésítővel és egy monodrámával is jönnek az egyetemi színészek

Három új bemutatót tart tizenhetedik évadában a Szegedi Egyetemi Színház, és több különböző helyszínen tovább játssza népszerű produkcióit.

Varga Norbert művészeti vezető az új évadról szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy elsőként kedden láthatja a közönség a társulatot: Jagos István Róbert hódmezővásárhelyi költő Evangélium című, a hit, a vallás kérdéseivel és a szerelemmel foglalkozó darabját játsszák, majd ezzel a produkcióval vendégszerepelnek a hetedik debreceni egyetemi találkozón a hétvégén.

November 5-től tűzik ismét műsorra Závada Péter Reflex című művét az előző évad végi munkabemutatót követően. Az 1956-ban játszódó, a pszichoanalízis témájával foglalkozó „hisztériumjátékot” Hadzsy János rendezte.

November közepétől egészen az évad végéig rendszeresen bemutatják Kárpáti Péternek a közönséget is az előadásba bevonó, Én, a féreg című Kafka-kabaréját is a társulat állandó játszóhelyén, a Szegedi Pinceszínházban.

A Szegedi Egyetemi Színház több évre visszanyúló projektje a Naked SZESZ verszenésítős játék, amelynek eredményeként tavasszal már a második lemez jelent meg Radnóti Miklós, Jagos István Róbert, Baka István és szegedi egyetemi hallgatók költeményeivel. A koncerttel a zenekar fellépett a nyáron a vajdasági Magyarkanizsán, ahol a dalverseny győztese lett.

Az évad első premierjét, Görgey Gábor darabját, a Komámasszony hol a stukker-t februárban állítják színpadra. Márciusban a társulat történetében először egy monodrámát mutatnak be, Varsányi Anna Tavaszi hangok című művét Márkos Emese játssza el. Az évad harmadik premierje Werner Schwabb darabja, az Elnöknők lesz májusban.

Hagyomány, hogy a hazai és határon túli egyetemi színházi társulatok tavasszal egy hosszú hétvégére Szegedre érkeznek. Az V. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót jövőre áprilisában tartják.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bemutató Pinceszínház Szegedi Egyetemi Színház