Színes 2019. október 13. 14:40 Forrás: Szegedi Tükör

Megmondom, kire nem szavazok!

A rendszerváltás hajnalán, 1990. szeptember 27-én – az önkormányzati választások előtt pár nappal – került az alábbi szórólap a postaládákba. Egy olvasónk megtartotta a levelet, és azzal ajánlotta figyelmünkbe a huszonkilenc évvel ezelőtt leírtakat, hogy az szerinte még ma is aktuális.

Sokan kérdezik ma egymástól – tőlem is, – kire szavazol?

Természetesen nem mondom meg, mert ez a magánügyem. Azt azonban megmondom (leírom), milyen emberre nem szavazok (ha netán van ilyen a jelöltek között).

  • Nem szavazok az elevenek és holtak fölött ítélkezni akaró pszichopatákra, cezaromániásokra, akik nem érdemelnének hatalmat.
  • Nem szavazok a demokrácia normáit – de legtöbbször a törvényesség betartását is – csak a politikai ellenfeleiktől számon kérőkre, akik azokat magukra nézve nem tartják kötelezőnek.
  • Nem szavazok azokra, akiknek, bár nem voltak párttagok, „pártos” udvartartása fényesebb volt, mint a walesi hercegé.
  • Nem szavazok a törvényt gátlástalanul áthágó és ma azt mocskoló „percemberkékre”.
  • Nem szavazok a marxista-leninista világnézetüket a hatalomváltás pillanatában hithű keresztényre változtatókra. Nem az a bajom ezzel, hogy most hívő, hanem az, hogy ezt a fordulatot nem hiszem el.
  • Nem szavazok azokra, akikről jól tudom, hogy az új pártokhoz való csatlakozásuk, túl hangos vádaskodásuk, a skalpvadászatban való serénykedésük legfőbb célja múltjuk (de milyen múltjuk?) elpalástolása, a menlevél (nem „marhalevél” – idézet Torgyántól) megszerzése.
  • Nem szavazok olyan személyekre, akik még egyetlen javaslatot sem tettek – saját érdekeik védelmét kivéve – a település boldogulása érdekében, akiket még nem láttam dolgozni településünkért.
  • Nem szavazok azokra sem, akiknek a boldogulásába bármilyen formában is „belekalkuláltatik” az új napszámos réteg, még akkor sem, ha kiváló demokraták lesznek (a régi) „új gazdik”.
  • Nem szavazok a mocskolódókra, a sárdobálókra, mert teszik ezt önigazolásul és azért, hogy kedvezőbb színben tűnjenek fel (vörös helyett jó nekik a színkép bármelyik színe).
  • Nem szavazok a névtelen levélírókra, mert ők továbbra is írni fognak.

Kedves választópolgár!

Ha netán a jelöltek közül valakire az itt leírtak egyike-másika ráillik, az kizárólag a véletlen műve. Jól tudom, hogy az élet sehol sem engedelmeskedik tiszta erkölcsi normáknak. A legkövetkezetesebb demokráciában is érik az embereket sérelmek, igazságtalanságok.

Most rajtunk áll, hogy az eddigiek feloldása kulturált módon és ne brutális, ízléstelen formában történjék meg.

Legyen minden településnek becsületes és értelmes emberekből álló, felelősségteljes döntésekre képes és kész önkormányzata.

Ne tegyünk olyat, ami miatt bárki előtt is szégyenkeznünk kell, és amit az ismét átírt önéletrajzunkból majd szívesen elhagynánk.

Ennek és csakis ennek a mérlegelésével járuljunk az urnák elé, de minél többen, hogy ne csak egy szűk réteg válassza meg az önkormányzatot.

Aczél Tibor

Nyitóképünk a Fortepanról való.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: olvasói levél önkormányzati választás önkormányzati választás 2019 Szegedi Tükör