Túl a városon 2019. október 10. 13:00

Gulyás Gergely hazudik – Nemesi Pál a Szeviép-csőd után is üzletelt Oltványi Józseffel

Igaz, hogy Oltványi József Szeviép-tulajdonos másik cégével építette az M43-ast, jóval a Szeviép csődje után, de ez a Fidesz szerint „nem érdekes”.

„Nemesi Pálnak nincs felelőssége a Szeviép-ügyben

Hogyan támogathat Orbán Viktor egy olyan jelöltet Szegeden, aki üzletelt a Szeviéppel, miközben Botka Lászlót épp ezért támadják – kérdezte az RTL Klub. Gulyás szerint ezzel nincs semmi gond, a kormánypártok szegedi jelöltjének gazdasági tevékenységet soha semmilyen kritika nem érte. Az, hogy valaki alvállalkozóként szerződött a Szeviéppel, annak semmi köze a botrányhoz, hiszen őt semmivel nem támadják. Nemesi Pálnak a Szeviép-ügyben semmilyen felelőssége nincs – mondta Gulyás.”

A kormányinfón elhangzottakat a hvg rögzítette.

Mi meg rögzítsük ezt a tényt: az Oktaéder Kft.-t megbízta a Ferroépet azzal, hogy kevesebb mint tíz kilométert építsen meg az M43-asból. 2011 áprilisa és júliusa között kellett elvégezni a munkát, 150 millió volt rá.

Az Oktaéder Kft. Oltványi Józsefnek, a Szeviép egyik vezérének a másik cége. A Ferroép pedig a Fidesz–KDNP milliárdos polgármesterjelöltjének, Nemesi Pálnak a vállalkozása. Amikor a megbízást megkötötték egymással, akkor a Szeviép már „egy ideje” csődben volt.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: csőd Ferroép Gulyás Gergely Kormányinfó Nemesi Pál Szeviép