Túl a városon 2019. október 10. 12:08 Forrás: MTI

A mesterséges intelligencia terjedésében is gondokat okoz a szakemberhiány

Legalábbis egy friss kutatás erre jutott.

Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte, ugyanakkor az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, ami a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza – derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.

A cég csütörtöki közleménye szerint az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében. Közel kétharmaduk úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis a többi között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik válaszadó szerint az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, ami a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.  

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!