Művház 2019. október 8. 19:57

Utcára szóló üzenet is a Bárdi-emléktábla

Kevesen tettek olyan sokat a város zenei életéért, mint Bárdi Sándor, aki egy személyben volt énekművész, művésztanár, tanszékvezető egyetemi docens. Tíz éve hunyt el. Kedden egykori lakóháza falán, a Szentháromság utcában avatták emléktábláját.

Szeged pezsgő zenei életének alakításában kiemelkedő szerepe volt Bárdi Sándornak – fogalmazott ünnepi beszédében Kozma József, a városi közgyűlés kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság elnöke, aki az évtizede elhunyt művész sokoldalúságára irányította a figyelmet. Az emléktábla az utcának szóló üzenet, amelyet abban a reményben helyeznek minden alkalomkor – így most is – hogy az arra járók megállnak néhány pillanatra, és elolvassák annak tartalmát – hangzott el.

Hegedűművésznek indult Bárdi Sándor, de varázslatos hangja miatt énekes lett, és végigénekelte a magyar és világ operairodalmának több jelentős tenor szerepét. Így mások mellett volt Remendado (Bizet: Carmen), V. László (Erkel: Hunyadi László), Almaviva gróf (Rossini: Sevillai borbély), Ernesto (Donizetti: Don Pasquale), Belmonte és Pedrillo (Mozart: Szöktetés a szerájból) és Lord Edgard Ravenswood (Donizetti: Lammermoori Lucia).

Szegeddel egy életre elkötelezte magát, hiszen 1971-től a főiskolán tanított, 1977-től a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese lett, alapítója volt a főiskola énekkórusának, amelyből kinőtt a harminc évig működő Szegedi Kisopera.

Kozma József a róla szóló méltatásban elmondta, hogy „angyali lelki polihisztor volt”, akit pályája csúcsán súlyos betegség támadott meg. Ebből felépülve kénytelen volt feladni énekesi karrierjét, és ettől fogja kizárólag a tanári munkájának élt.

Munkája elismeréseként 1989-től tanszékvezetői kinevezést kapott a Juhász Gyula Főiskola Pedagógusképző Karán, amelyet 2009-ben bekövetkezett haláláig vezetett. Mindössze 65 évet élet. Hagyatéka a Somogyi-könyvtárba található. A vele készült hangfelvételeknek hála – legtöbbet a Magyar Rádió rögzítette – ma is élvezhetjük kiviteles énektudását.

A keddi Szentháromság utcai emléktábla-avató méltóbban nem is zárulhatott volna. Szépszámú közönsége – köztük nagyon sokan tanítványai és egykori kollégái közül – közösen énekelte el Kodály Zoltán Esti dal című művét. Ezt követően Kozma József megköszönte Kiss Ernő múzeumigazgatónak, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Csongrád megyei elnökének munkáját, amelynek mai eredménye a most felavatott Bárdi-emléktábla lett.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bárdi Sándor emléktábla opera Szegedi Nemzeti Színház