Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. október 5. 18:01

Babazsúron kereshettek óvodát idén is a petőfitelepi apróságoknak

Képriport
Óvodába készülő gyerekeket, szüleiket és testvéreiket várták szombat délelőtt a petőfitelepi művelődési házba vidám ovinézőbe. Az idén már harmadik alkalommal megrendezett Babazsúron három helyi óvoda is bemutatkozott.

Hirdetés

Kicsikkel és nagyokkal telt meg az intézmény nagyterme szombaton délelőtt, sokan elfogadtál a meghívást a lassan már hagyományosnak számító rendezvényre.

– Évente nyolcvanöt-kilencven gyerek születik a városrészben, sajnos egyre kevesebb, mert sok szülő kivándorolt külföldre – mondta a művelődési ház vezetője, Jarabekné Treplán Mariann.

Az itt született apróságokat és szüleiket azonban hosszú évek óta minden tavasszal köszöntik a művelődési házban.

A szép hagyományt három éve azzal egészítették ki, hogy ősszel Babazsúrra is invitálják a családokat.

A rendezvény egyik fontos célja, hogy a körzet óvodái bemutatkozzanak a leendő ovisoknak és szüleiknek, hogy megkönnyítsék a választást.

Emellett számos program, játék, arcfestés és gyerekkoncert is várták a résztvevőket szombat délelőtt.

A harmadik Babazsúrra most is sok család látogatott el (Fotó: Szabó Luca)

– Nagyon fontosnak tartom, hogy jól válasszunk óvodát, mert a gyerekek fejlődését nagyban befolyásolja az, hogy ebben a korai időszakban milyen óvodába jár és milyen pedagógus foglalkozik vele – mondta el Sódar Andrea, aki a két és fél éves Gabót hozta el a zsúrra. Hozzátette, mindenképpen ebben a városrészben keres óvodát, itt több óvónőt is ismer és az intézmények környezetével is elégedett.

– Azt gondolom, hogy a nevelők mellett nagyon fontos az is, hogy milyen környezetben nő fel egy gyerek, milyen játékok és fejlesztőeszközök vannak egy óvodában. Szerintem Petőfitelep ebből a szempontból is megfelelő.

Szénási Róbert, az Összefogás Szegedért képviselőjelöltje elmondta, nagyon fontos, hogy a körzet három önkormányzati óvodáját jól megismerjék a szülők, ehhez nyújt segítséget ez a rendezvény.

Nyitóképünkre kattintva megnézhetik Szabó Luca képgalériáját.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: babazsúr óvoda Petőfitelep Szénási Róbert
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés