Hirdetés
Szegeden 2019. október 1. 17:56

Az Idősek világnapján Botka László köszöntötte a szegedi nyugdíjasokat

Képriport
Zsúfolásig megtelt a Szegedi Nemzeti Színház nézőtere kedd délután: több mint hetven nyugdíjas szervezet tagjai gálaműsorral ünnepelték az Idősek világnapját. Az időseket több mint két és fél évtizede, 1991 óta köszöntjük október elején.

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az Idősek Világnapját. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort.

A legutolsó népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon – és így Szegeden is – minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévet.

Területi elosztásban Budapesten, illetve a kistelepüléseken élnek a legtöbben, a nemek közötti arány pedig igen egyenetlen: az idősek hatvanegy százaléka ugyanis nő.

A kedd délutáni ünnepségen a megjelent több mint hatszáz nyugdíjas korú ünnepeltet Botka László polgármester köszöntötte:

Mizsei Zoltán, akit civil kezdeményezésre tüntettek ki. Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

– Szeged hálás azoknak, aki egy élet munkájával megteremtették azt az alapot, létre hozták azt a rengeteg értéket, amelyre jövőt lehet építeni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon nálunk, Szegeden a legaktívabb a nyugdíjas közélet, hiszen hetvenegy nyugdíjas klub működik a városban, több mint tízezer taggal – mondta el a polgármester.

Szólt arról is, hogy ebben az évben az önkormányzat 22 millió forinttal támogatja a nyugdíjas klubok változatos programjait. Az elmúlt években pedig közös munkával sikerült elérni, hogy Szeged elnyerte az Idősbarát önkormányzat címet.

– A nyugdíjasok az elmúlt években példát mutattak minden szegedinek emberségből, szolidaritásból és abból is, hogy hogyan kell egymásra odafigyelni. Ez a példamutatás különösen fontos, mert abban hiszünk, hogy egy közösség, egy város akkor élhető, ha fejlődik és szolidáris.

Botka László elmondta, az elmúlt években mi nyertük el a legtöbb uniós fejlesztési forrást a magyarországi nagyvárosok közül. És megállás nélkül épül a város: rendelőintézetek, bölcsődék, óvodák, iskolák újulnak meg, rekonstrukció zajlik a múzeumban, a Belvárosi Moziban és szinte az összes szegedi városrészben egyszerre.

– Szeged évről évre egyre szebb lesz, de ahhoz, hogy élhető közösség legyen, szolidárisnak is kell lennünk. Ezt különös felelősség mindannyiunk számára, hiszen a jelenlegi kormányzat gyakran nem segíti a rászorulókat, inkább kárhoztatja őket – mondta.

A polgármester kiemelte, Szeged önkormányzata néhány évvel ezelőtt teljesen saját forrásból 600 milliós szociális alapot hozott létre, hogy egyetlen rászoruló se maradjon ellátás nélkül. Az elmúlt években folyamatosan újabb elemekkel bővítették a szociális ellátást: bevezették a szülési támogatást, három év alatt hétszáz szociális bérlakást újítottak fel és adtak bérbe pályázat útján olyan családoknak, akik másként nem tudtak volna otthont teremteni.

– Az idén pedig bevezettük, hogy mind a 34 ezer szegedi nyugdíjas és a több mint 10 ezer általános iskolás kisgyermek családja 10 ezer forintos támogatás kapott az önkormányzattól. Ezekben egyetlen fillér kormányzati támogatás sincs. Ez teljes egészében a folyamatosan bővülő szegedi gazdaságnak köszönhető. Ugyanis mindenféle ellenkező és ellenséges híreszteléssel szemben a szegedi gazdaság dinamikusan növekszik.

Botka László elmondta, ma tíz százalékkal több cég van Szegeden, mint három évvel ezelőtt, és tavaly, egyetlen év alatt tizenkét százalékkal nőtt a szegedi gazdaság teljesítménye, és ezáltal a város iparűzési adóbevétele, már látszik az is, hogy az idén is kétszámjegyű lesz a növekedés.

– Azt látom, hogy a szegediek nagyon büszkék a városukra és azt szeretnék, hogy a következő években is a békés építkezés jellemezze Szegedet. Nekünk konkrét terveink vannak arra, hogy Szeged a jövőben hogyan legyen még szebb, még zöldebb és még egészségesebb. Ehhez kérem a jövőben is a támogatásukat. Őrizzük, védjük meg a szép, szabad, szolidáris Szegedet – mondta végül Botka László, majd ezt követően kitüntetéseket adott át a szegedi klubélet területén végzett segítő, támogató munkáért és az idősek közösségi életének szervezésében nyújtott példamutató tevékenységért.

A Szegedi Idősügyi Tanács által alapított Seniorok Kiválósága Emlékérem elismerésben részesült:

  • Kiss Péter (Nyugdíjas Vidám Házasok Egyesülete)
  • Csiszár Ferencné (Petőfitelepi Szépkorúak Nyugdíjas Egyesülete).

Közösségi munkájukért elismerő oklevelet vehettek át:

  • Árgyelánné Józsa Irén (Szegedi Bajtársi Klub),
  • Dobó Géza (Szeged Megyei Jogú Város Nyugdíjas Egyesület),
  • Árgyusi Ferencné (Szent Gellért Nyugdíjas Közösség),
  • Varga Ferencné (Felsővárosi Virágzó Nefelejcs Nyugdíjas Klub),
  • Gál Sándorné (Nyugdíjas Vidám Házasok Egyesülete),
  • Gázser Sándorné (Szegedi Nyugdíjasok Egyesülete),
  • Mizsei Zoltán (civil kezdeményezésre),
  • Volford Antalné (Bécsi Körúti Nyugdíjas Klub),
  • Berki Viola (Tiszaparti Cukorbetegek Egyesülete),
  • Csóré Illés (Rendőrségi Nyugdíjasok Csongrád Megyei Egyesülete)
  • és Fülöp Istvánné (Szegedi Pedagógusok Természetbarát Egyesülete).

Az Idősek Világnapjára rendezett összejövetelt ünnepi gálaműsor zárta, amelyben fellépett Tolnai András, Smidéliusz Éva és Horváth Györgyi. A nótacsokrot követően pedig Varga Ferenc József és Aradi Tibor humoristák műsortű hallgathatták meg a szegedi nyugdíjasok.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László Idősek Világnapja köszöntés színház Szegedi Nemzeti Színház