Hirdetés
Művház 2019. október 1. 17:47 Forrás: MTI

Elindult a Térzene program a zene világnapján

Országos köztéri koncertsorozat indult a zene világnapján a kultúráért felelős államtitkárság kezdeményezésére – közölte a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Szegeden.
Hirdetés

Szamosi Szabolcs a sorozatot indító szabadtéri koncert előtt elmondta, hogy a kezdeményezés szorosan kapcsolódik a zene világnapjához, amely Yehudi Menuhin szándékára valósult meg, azzal a célkitűzéssel, hogy a komolyzenét népszerűsítsék ezen a napon, nemcsak a koncerttermekben, hanem a köztereken, közintézményekben is, hogy az emberek megismerhessék azt és később ellátogassanak a hangversenytermekbe.

A kulturális államtitkárság kezdeményezésére indult programban minden ötezer lakosnál nagyobb városban hétvégente rendszeresen találkozhatnak az emberek a klasszikus zenével a település központjában, a templom előtti téren vagy éppen magában a templomban – közölte az igazgató.

A programsorozat nyitóhétvégéjén Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Pécsett, Pásztón, Nagykanizsán, Szombathelyen és Budapesten tartanak szabadtéri koncerteket. Az év végéig pedig több mint száz településen hallhat a közönség köztéri koncerteket – tette hozzá.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: zene Filharmónia Magyarország Térzene program Yehudi Menuhin