Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. szeptember 30. 12:29

Középpontban a könyvek és a kiadók

Arra a kérdésre, hogy ment-e a könyvek által előrébb a világ, Vörösmarty óta nem adható egyértelmű válasz. Mégis valamifajta válasznak fogható fel, hogy az SZTE Bölcsészettudományi Kara az idén harmadszorra hívta meg hazai könyvkiadókat Szegedre, hogy együtt gondolkodjanak a könyv jelenéről és jövőjéről. Ismét Magyar Könyvkiadók Napja lesz Szegeden.

Hirdetés

A kétnapos eseményt – az egyetem bölcsészettudományi kara adott otthon neki – Gyenge Zoltán, a kar dékánja nyitja meg. Mindjárt kisebb szenzációval indul a program, hiszen a száz éve született Csáth Gézáról írt nemrégiben összefoglaló tudományos művet Szajbélyi Mihály irodalomtörténész, a kar korábbi dékánja, a téma legavatottabb szakértője, akit ezúttal Mikola Gyöngyi kérdez.

A Magyar Könyvkiadók Napja ebben az évben az Élettörténet és emlékezet címet kapta. Az egymást követő pódiumbeszélgetéseken igyekeznek a megszólalók felidézni Bori Imre, Heller Ágnes, Tandori Dezső, Tengelyi László és Térey János alakját és munkásságát

A kedd napot Virág Zoltán beszélgetése – a Grand Caféban – zárja az Újvidéken élő és alkotó Végel Lászlóval, az egyik legjelentősebb kortárs magyar íróval.

A szerdai nap tudományos programjai mellett megrendezik a hagyományosnak számító írók és filozófusok között focimeccset a Hattyas sori pályán, amellyel Esterházy Péterre emlékeznek. A Magyar Könyvkiadók Napját szerdán felolvasó est zárja a Grand Caféban. Ugyanitt Mesterházi Mónikával költő, műfordítóval Szabó Gábor, irodalomtudós beszélget.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: könyvek könyvkiadók Magyar Könyvkiadók Napja SZTE Bölcsészettudományi Kar
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés