Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2019. szeptember 26. 01:13 Forrás: MTI

Áder az ENSZ-közgyűlésen: 12 víztározót kell építeni a Tiszára

Sikeres fenntarthatósági fordulat a vízzel való felelős bánásmód nélkül elképzelhetetlen – mondta Áder János szerdán New York-ban, amikor felszólalt a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón az ENSZ-ben.

Hirdetés

A magyar államfő hangsúlyozta, hogy Magyarország érintett a „sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz” drámájában.

Elmondta, hogy a klímaváltozás hatására az egyre szélsőségessé váló időjárás miatt a korábbi rekordokat megdöntő árvizek vonulnak le a magyar folyókon is. Az elmúlt 200 évben 4200 kilométer védmű épült, de az extrém árvizek ellen ezek már nem nyújtanának védelmet.

Ezért a Tiszán 12 szükségtározót kell építeni és így egy méterrel lehet csökkenteni a vízszintet.

Csak a korábban megépített töltések és ezek a tározók együttesen tudják megvédeni a folyó mentén élőket - tette hozzá.

A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy az árvizek mellett Magyarország 10 százalékát az elsivatagosodás is fenyegeti.

„Ahhoz, hogy a nagyobb bajt elkerüljük, a következő tíz évben több pénzt kell előteremtenünk, mint amennyit az elmúlt 50 évben költöttünk”

– tette hozzá.

Kitért arra is, hogy húsz évvel ezelőtt még csak a magyarországi szennyvizek húsz százalékát tisztították meg. Ma már ez az arány 90 százalékos. De az elköltött milliárdok megtérülnek, hiszen a lakosság ellátása, a korszerű mezőgazdasági művelés vagy a modern ipar tiszta víz nélkül elképzelhetetlen.

„Büszkén állíthatjuk, hogy Magyarországot folyóink tisztább állapotban hagyják el, mit ahogy hozzánk érkeznek” – fogalmazott Áder János. „A magyarországi példák erősítsék hitüket, hogy érdemes ugyanezért a célért évekig, évtizedekig dolgozni.”

Az államfő elmondta, hogy a magyarországi megoldások bemutatására, a tapasztalatok megosztására ismét Budapest szervezi októberben az újabb Víz Világtalálkozót.

„Elkerülni a vízválságot, éljünk a föld bármely pontján, más célunk nem lehet” – zárta felszólalását Áder János.

Áder János a napokban hatalmasat bakizott klímaügyben, és az ellenzéktől is kapott egy pakkot, hogy mit képvseljen államfőként az ENSZ-ben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Áder János ENSZ folyó ivóvíz Tisza víz
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés