Szegeden 2019. szeptember 24. 16:18

Szabó Sándor: Köszönjük a sok dicséretet!

Szeged MSZP-s országgyűlési képviselője köszönetet mondott politikai ellenfeleinek a hétfői dicséretekért.

Nagyon megköszönte Pintér Sándor belügyminiszter és Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott hétfőn elhangzott, Szegedet dicsérő szavait Szabó Sándor. Arra emlékeztetett, hogy

a belügyminiszter a hétfői, a városban tett látogatásán elmondta, hogy Szeged adóerő-képessége országos összevetésben az egyik legnagyobb emelkedést mutatta, hiszen 30 százalékkal nőtt. A bűncselekmények száma pedig 70 százalékkal csökkent (!), így világos, hogy teljesen megalapozatlanok a város romló közbiztonságáról szóló, alapvetően politikai természetű tálalások.

A kormánymegbízottnak Szabó azért mondott köszönetet,

mert kimondta: a városban rendkívül alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti: a helyi gazdaság köszöni szépen, jól van.

Azt már a megyei elnök tette hozzá, hogy szárnyal Szeged idegenforgalma, hogy az elmúlt években rekordnagyságban érkezettek ide az unió fejlesztési támogatásai. – Szavazzanak az Összefogás Szegedért jelöltjeire, ha azt a békés, nyugodt, és egyben dinamikus fejlődésre szeretnék a voksukat adni, amely hosszú évek óta jellemzi a várost – fogalmazott Szabó Sándor.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Belügyminisztérium Csongrád Megyei Kormányhivatal Juhász Tünde közbiztonság MSZP Összefogás Szegedért Egyesület rendőrség Szabó Sándor