Szegeden 2019. szeptember 20. 14:48

Több ezer szegedit listázhatott Nemesi Pál

Ez a Nemesi Pál még annál is fideszesebb, mint azt elsőre hittük! Persze rég tudjuk, kiknek tartozik hűséggel, hiszen Bartók Csaba lassan minden mondatában megemlíti, legutóbb pedig az a megtiszteltetés érte, hogy Orbán Viktor kávézásához szolgálhatott biodíszletként. Ez a fideszessége azonban nem csak a külsőségekben mutatkozik meg, van ugyanis két olyan kormánypárti szokás, amelynek Nemesi is rendszeresen hódol: az állampolgárok félrevezetése és listázása.

Orbán Viktor az elmúlt években számtalan, konzultációnak álcázott nemzeti adatlopással tömte tele a postaládáinkat. Ezeknek az irányított kérdésekkel teletűzdelt kérdőívek egyetlen célja mindig is az volt, hogy a Fidesz pártszékházban számon tudják tartani, kik a nemzeti együttműködés rendszerének barátai és kik az ellenségei.

Mindezt persze becsomagolták abba az ordas nagy hazugságba, hogy valamiféle demokratikus párbeszédet folytatnak az állampolgárokkal. Utólag mindig kiderült, hogy kizárólag az aktuális politikai érdekeiket szolgálta ki a kérdőív, az emberek véleménye nem érdekelt a pártban senkit sem. Az pedig nettó hazaárulás kategóriájába tartozik, hogy a nemzeti konzultációs weboldalon olyan orosz követőkód futott, amely közvetlenül Oroszországba továbbította a magyar állampolgárok személyes adatait. Ilyen előzmények után talán nem meglepő, ha az emberben súlyos kétségek merülnek fel, amikor egy Fideszes jelölt az adatait kéri.

Köztudott, hogy a kormánypárti kampánygépezet az így létrehozott a listákat számtalan módon fel tudja használni, nem csak a támogatók mozgósítására, de az ellenségek lejáratására is. Ez persze mindig a színfalak mögött történik, de néha-néha lehull a lepel és az átlagember is bepillantást nyerhet a politika boszorkánykonyhájába. Legutóbb éppen Bartók Csaba bukott le, ahogy Georg Spöttlével épp a Kubatov listájukon szereplő polgárokat hívogatták telefonon. Az esetről készült fotókból az is kiderült, hogy a Fidesz újra külföldre továbbítja a magyar emberek személyes adatait. Bartóknak jelentős szerepe van a szegedi kampányban is, így biztosak lehetünk benne, hogy ugyanez a technikai háttér Nemesi Pálnak is rendelkezésére áll. Sőt!

Korábban Nemesi egy az egyben lemásolta az Orbán féle nemzeti konzultációt, amikor elindította a – már nevében is félrevezető – Párbeszéd Szegedért című kérdőívét. Nehéz nem rögtön arra gondolni, hogy nem csak a módszereikben ismerhetők fel hasonlóságok, de a céljaikban is. Állítólag több ezren válaszolták meg a Nemesi által feltett kérdéseket.

  • Bár ez alapján csak a szegediek töredéke érintett, mégis aggasztó hogy mi lesz a sorsa az ő személyes adataiknak?
  • Kell-e attól tartaniuk, hogy akár barátként, akár ellenségként felkerülnek a szegedi Kubatov listára?
  • Akik támogatóként szerepelnek az adatbázisban, azok talán kéretlen levelekkel és hívásokkal, időnként az ajtón kopogtató aktivistákkal megússzák az ügyet. De mi van azokkal, akik nem úgy válaszoltak a feltett kérdésekre, ahogyan az egy fideszestől elvárható?
  • Nekik vajon félteniük kell az állásukat, ha Nemesi hatalomhoz jut Szegeden?
  • Vagy attól kell tartaniuk, hogy a szegedma.hu a kampány hevében nyilvánosságra hozza majd a neveiket?

Nemesi nem győzi bizonygatni, hogy ő a fair playban hisz, de közben a mögötte álló gépezet ontja magából a mocskos trükköket, a hazugságot, a kamu Facebook-profilokat és folyamatos lejárató kampányt folytat. Ezt a kétszínűséget pedig a szegediek nem fogják díjazni október 13-án.

G. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bartók Csaba Fidesz KDNP Nemesi Pál önkormányzati választás önkormányzati választás 2019 polgármesterjelölt