Hirdetés
Szegeden 2019. szeptember 20. 14:35

Troliszemle a Dugonics téren: megmutatott egy Modulót is az SZKT

Képriport
A piros szín a szegedi tömegközlekedésben olyan védjegynek számít, amely a minőséget, a sokoldalú szolgáltatást garantálja minden utasnak – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Szegedi Közlekedési Társaság mutatta be járműparkja különlegességeit.

– Látványos az SZKT járműállományának bővülése az utóbbi években, ami azért is fontos, mert a szegedi lakosok negyven százaléka rendszeresen használja a közösségi közlekedést – mondta az autómentes naphoz kötődő járműbemutatón Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. A közösségi közlekedésben hétköznapokon átlagosan 50 ezer utazás történik villamoson és ugyanennyi trolin.

– Akik piros trolin utaznak, azok biztosak lehetnek abban, hogy a legnagyobb igényeket is kielégítő szolgáltatásban részesülnek – tette hozzá Majó-Petri Zoltán, a közlekedési cég vezetője. Ezek a járművek ugyanis klímásak, alacsony padlósak, wifin keresztül internetezni is tudunk az okoseszközeinken utazás közben.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

Az idén 40 éves szegedi trolibusz-közlekedés büszkeségei közül ezúttal hármat nézhettek meg alaposan azok, akik kilátogattak a Dugonics térre. Látható és bejárható volt egy Škoda 21Tr, amelyen hetvenkét utas fér el. A Škoda Ostrov 1995–2004 között százharmincöt 21Tr típusú alacsonypadlós trolibuszt gyártott. Az SZKT-nál bemutatóban 1997-ben járt egy ilyen jármű, majd 2001-ben vásárolta meg az első alacsonypadlós típusú trolibuszt. Ezt követően négy további ilyen típusú járművet vett használtan a cég. A trolikat felújították, és azóta az SZKT flottájának fontos járművei.

A Solaris Trollino 12AC a lengyel Solaris Bus & Coach vállalat gyártmánya. Chomutov városa 2018-ban ebből a szériából négyet eladott Szegednek, majd a Csáki utcai trolitelepen újjávarázsolták ezeket. Ekkor építették be többek között az utastéri klímaberendezéseket a járművekbe. Az első járművet új, piros színű flottafényezésével 2019. április 29-én, a Szegedi Közlekedési Társaság 40 éves trolibusz jubileumán mutatták be a nagyközönségnek, ezt követően hamarosan forgalomba fog állni a következő három is. A T-871-es jármű a sorozat második járműve, vizsgája 2019. október elején várható.

Az igazi különlegesség azonban a Modulo EP95T kísérleti jármű. Piros, áramszedője van, mégsem troli. Ez valójában egy akkumulátoros hajtású, hibrid elektromos busz. Az alacsonypadlós, városi kivitelű jármű moduláris felépítésű, hat fémváz nélküli kompozit anyagból készült elemből összeragasztva épült. A kompozit kivitel magasabb korrózióállékonyságot, alacsonyabb össztömeget és kisebb energiafogyasztást eredményez. A jármű végében található a kompakt hajtómotor és a hozzá tartozó hajtáskonténer. Egyszeri töltéssel a jármű hatótávolsága körülbelül 60 kilométer, de menet közben a trolibusz felsővezetékéről lesz képes energiavételezésre az akkumulátorok visszatöltésére.

Ebből a prototípusból nemcsak Magyarországon, de a világon sem gyártottak másikat, így aki fellép erre a járműre, a jövőt is magába szippanthatja. Az a tendencia kezd kialakulni ugyanis a világban, hogy már jóval kisebb utasterű elektromos töltésű buszok szállítják az utasokat, mint ami eddig megszokott volt, ami nemcsak környezetbarát, de a rugalmas forgalomszervezést is lehetővé teszi. A Modulo az Evopro Bus Kft. tulajdonában van, a Szegedi Közlekedési Kft. a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködésben állítja rövidesen tesztelésre utasforgalomba.

Az autómentes napon bemutatták azt az új készpénzmentes jegy- és bérlet automatát is, amellyel Szeged elővárosi, kertvárosi, illetve munkahelyi mobilitási programmal érintett területein találkozhatunk majd a közeljövőben. Célja, hogy még egyszerűbb és kényelmesebb legyen a bérletek megvásárlása. Az első automata Újszegedre kerül a Csanádi utcába, ahol így éjjel-nappal a hét minden napján lehetőség lesz bankkártyával bármilyen bérletet vagy jegyet megvásárolni. Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő héten elkezdhetik az automata telepítését a Csanádi utcában.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: autómentes nap Majó-Petri Zoltán Nagy Sándor SZKT trolibusz Modulo