Szegeden 2019. szeptember 17. 19:57

Autómentes nap a zöld város jegyében Szegeden

Idén pénteken rendezik meg Európa más országaihoz hasonlóan hazákban is az autómentes napot. Szeged gőzerővel készül. Az esemény helyi előkészületeiről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Dugonics téren.

Idehaza Szeged az egyik legzöldebb város – közlekedési értelemben is. A munkajárók egyötöde kerékpárral jár dolgozni, más hazai hasonló nagyságú településekhez képest itt nagyobb a tömegközlekedést igénybe vevők aránya, és lényegesen alacsonyabb a gépkocsi használat, mint például Székesfehérváron vagy Miskolcon

– mondta el a sajtótájékoztató után a szeged.hu-nak Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. 

Szeged 2002-ben csatlakozott ahhoz az európai kezdeményeshez, amelynek célja, hogy autómentessé – vagy legalább is autómentesebbé – tegyék a városokat.

Az Autómentes Nap soha nem lesz autómentes, de figyelemfelkető akcióként remekül működik – a tájékoztatón elhangzottakból ezt szűrhettük le. Pénteken szinte felsorolhatatlan számú program kapcsolódik az Autómentes Naphoz, amelynek

központja a hagyományoknak megfelelően most is a Dugonics tér lesz. A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) itt állítja ki három nemrégiben felújított trolibuszát

– mondta el szerdán Majó-Petri Zoltán a társaság ügyvezető igazgatója, aki reméli, ezzel nem kizárólag a gyerekek érdeklődést csigázzák fel. Az SZKT-hez kötődik az a pénteki akció, amelynek értelmében egy személygépkocsi forgalmi igazolványának felmutatásával két felnőtt és három gyerek korlátlan számban veheti igénye ezen a napon a szolgáltatásaikat. 

  • A nap a Stefánián indul – ezt Németh István, az Autómentes Nap szervezője, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója mondta el –, ahol reggel 7-től 9-ig reggelivel várják a bringásokat.
  • A rendőrség a Huszár Mátyás rakparton (ennek időpontja 11 óra) baleseti szimulációt tart (egy halálos közlekedési balesetet modelleznek itt) a diákoknak. Mint elhangzott: elsősorban az ittas vezetésre és a vezetésközbeni telefonhasználat veszélyeire szeretnék felhívni a figyelmet.

A rendezvény célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése, és nem véltlenül választották ehhez az idei év jelmondatának a „Sétálj velünk!”-et. Az Autómentes Nap célja mindig is a szemléletformálás volt, és ez is maradt. Vele a környezet terhelésének csökkentése, a városi dugókban töltött idő csökkentése és az indokolatlan autóhasználat visszaszorítása. Pénteken ebből vehetünk újabba leckét.

B. P.

(Nyitóképünk a szegedi Solaris troli bemutatóján készült.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: autómentes nap elektromos autó környezetvédelem közlekedés Nagy Sándor Zöld város program