Szegeden 2019. szeptember 14. 12:49

Megújulhat a Szabadság téri sportpálya Alsóvároson

Képriport
Családi napot tartottak Alsóvároson a Szabadság téren. Az Összefogás Szegedért képviselőjelöltje a fejlesztési igényeikről kérdezte a helyieket. A Ballgai-Tó sori kiserdő is átalakulhat a városrészben.

„Több mint 400 családdal beszélgettünk az elmúlt hetekben, a városrészre vonatkozó fejlesztési igényeket összegyűjtöttük” – mondta dr. Kovács Tamás a városrész képviselőjelöltje, aki az Összefogás Szegedért színeiben indul az októberi helyhatósági választásokon.

A képviselő-jelölt azt is elmondta: az alsóvárosi Szabadság téri sportpályát teljesen felújítják majd, két kisebb pálya épülne, az egyik modern műfüves borítást kap majd, a másik kézi- és kosárlabda pályaként lehet majd használni.

Alsóvároson is rendeztek családi napot, tudósításunkat ide kattintva olvashatja!

A leharcolt salak futókört kényelmes rekortánra cserélik majd és új világítást is kap majd a tér, így az őszi-téli időszakban is lehet majd sportolni – erről a családi napra kilátogató Botka László polgármesterrel is egyeztettek.

Botka László és dr. Kovács Tamás a következő öt év alsóvárosi teendőiről is egyeztettek (A fönti képre kattintva galéria nyílik; fotók: Szabó Luca)

Dr. Kovács Tamás és csapata több lakostól is kérést kapott arra, hogy a Ballagi-Tó soron lévő fás területet parkosítsák. A tervek között egy sétálható, parkos pihenőövezet kialakítása szerepel, akár egy tóval a közepén.

Alsóváros emblematikus terén, a Mátyás téren is fejlesztéseket terveznek, szökőkúttal, új közösségi térrel. "Célunk, hogy a közösségi programokra még jobban használható tér legyen a Mátyás térből" - tette hozzá dr. Kovács Tamás.

A családi napon a kicsiket ugrálóvárral, arcfestéssel, kézműves foglalkozással, lufihajtogatással és koncerttel várták. A felnőttek egészségügyi szűrésen vehettek részt. Ottjártunkkor a Csiga Duó éppen a helyes fogmosásról énekelt a gyerekeknek és a szülőknek, egyesítve a két korosztályt az egészség jegyében.

Felsővárosban is rendeztek családi napot, tudósításunkat ide kattintva olvashatja!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alsóváros Botka László családi nap fejlesztés