Hirdetés
Túl a városon 2019. szeptember 12. 19:21 Forrás: MTI

Moszkva az Interpolon keresztül kért tájékoztatást a CIA-informátornak mondott Szmolenkov ügyében

A férfi a CIA orosz informátora volt, két évvel ezelőtt a tengerentúlra szöktettek.
Repülőnap

– Oroszország egy állampolgárának egy idegen állam területén a családjával együtt nyoma veszett – mondta Zaharova. Hozzátette, hogy Oroszországban bűnvádi eljárás indult azt követően, hogy Szmolenkovék 2017-ben a montenegrói nyaralásuk során eltűntek. – Két évvel később amerikai tömegtájékoztatási eszközök olyan anyagot dobnak ki, amely szerint (Szmolenkov) az Egyesült Államok területén tartózkodik.

Mint mondta, ez az információ ellenőrzésre szorul, ezért Moszkva a nemzetközi bűnüldöző szervezeten keresztül Washingtonhoz fordult az orosz állampolgár eltűnésének és amerikai tartózkodásának ügyében. Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön elzárkózott a Szmolenkovra vonatkozó kérések megválaszolásától. Még arra sem volt hajlandó felelni, hogy ismeri-e a férfit, akivel kapcsolatban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban elismerte, hogy az elnöki apparátus alacsonyabb beosztású munkatársa volt, de szavai szerint nem állt közvetlen kapcsolatban az elnökkel.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az amerikai elnökválasztási küzdelem folyamán fel fognak még bukkanni további hasonló kémtörténetek, amelyek gyanút keltenek Oroszországgal szemben. Egy nappal korábban a magas rangú diplomata elvetette azt az amerikai sajtóban megjelent állítást, amely szerint Szmolenkov a 2016-os amerikai választásokba való orosz beavatkozásról szállított információt az amerikaiaknak, mert – mint hangsúlyozta – ilyen beavatkozás nem történt.

Zaharova csütörtökön szintén a tengerentúli kampánnyal hozta összefüggésbe, és „klasszikus propagandának” nevezte a Szmolenkov-ügyet. Úgy vélekedett, hogy a „kémbotrány” célpontja Donald Trump amerikai elnök, az arról elsőként beszámoló CNN amerikai hírcsatornát pedig azzal vádolta meg, hogy az oroszellenes hisztéria célirányos szításával tudatosan árt Washington és Moszkva viszonyának.

A RTVI elnevezésű, New York-i központú, orosz nyelvű hírcsatorna interjút készített Jevgenyij Agafonovval, Oleg Szmolenkov feleségének első férjével. A férfi azt állította, hogy Antonyina Szmolenkova 2017-ben megtévesztéssel érte el nála, hogy hozzájáruljon a közös házasságukból született, akkor tizenhárom éves fiúgyermekük külföldre utazásához, akivel előbb Montenegróba, majd az Egyesült Államokba távozott.

Az amerikai médiában hétfőn jelentek meg az első állítások arról, hogy a CIA 2017-ben kimenekített Oroszországból egy rendkívül fontos informátort, aki egyebek között arról szolgáltatott értesüléseket, hogy az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást személyesen Putyin rendelte el. Elsőként a Kommerszant című lap írta le, hogy az illető Oleg Szmolenkov volt orosz diplomata és a moszkvai elnöki hivatal volt munkatársa lehetett, aki 2017 nyarán montenegrói nyaralása során eltűnt, majd 2018-ban letelepedett az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Staffordban.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint a róluk szóló jelentések megjelenése után a Szmolenkov család staffordi otthonából ismeretlen helyre távozott.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Egyesült Államok Moszkva Oroszország Washington kém kémbotrány Oleg Szmolenkov