Hirdetés
Szegeden 2019. szeptember 12. 13:49

Teljesen kizöldül idén a Bortér: 111 borász készül az ötnapos mustrára

Képriport
Épülnek a faházak a Dóm téren, ahol szerdán kezdődik az ötnapos bormustra. Idén már 111 borász kínálja a legfinomabb nedűit. Újdonság, hogy most először csak üvegpohárba történik a kiszolgálás, csökkentve ezzel a rendezvény ökológiai lábnyomát. Mutatjuk az öt nap programját.
Repülőnap

– Szerdán kezdődik a hosszú és változatos szegedi fesztiválnyár záró rendezvénye, a Bortér. Szeptember 18. és 22. között már kilencedik alkalommal gyűlnek össze a Fogadalmi templom árnyékában az ország legkiválóbb bortermelői – mondta a rendezvényről tartott mai sajtótájékoztatón Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója.

Megtudtuk, a kilencedik őszi bormustrát is hatalmas érdeklődés előzte meg.

Idén 111 borász kínálja majd a legfinomabb nedűit. Mellettük 20 vendéglátós érkezik pálinkákkal, sajtokkal, finom ételekkel, 42 kézműves pedig egyedi ajándékokat és emléktárgyakat kínál öt napon keresztül.

– Most először száműzzük a műanyagpoharakat a Dóm térről, egyrészt azért, mert ezek a minőségi nedűk megérdemlik, hogy üvegpohárral koccintsanak a borbarátok, másrészt pedig szeretnénk mi is hozzá járulni ahhoz, hogy Szeged minél zöldebb város legyen a jövőben, ezért csökkentjük a rendezvény ökológiai lábnyomát – mondta el Németh István.

A különleges hangulatú fesztivál a szokásoknak megfelelően idén is szüreti felvonulással kezdődik, amelyen a borrendek képviselői mellett zenészek, táncosok is részt vesznek. A menet lovas kísérettel most is a Széchenyi térről indul a fesztivál helyszínére.

A Dóm téren felállított két színpadon felváltva zajlanak majd a programok: a jazz, blues és népzenei produkciók mellett fellép Zoltán Erika, Varga Viktor, Veres Mónika, Roy és Ádám, valamint a Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas előadói is bemutatkoznak.

A hagyományoknak megfelelően minden nap éjfélkor a Szegedi Szimfonikus Zenekar fúvós quartettje játssza az Il Silencio-t, ezzel figyelmeztetve a látogatókat a nap végi elcsendesedésre.

A téren Szőlő, bor, Szeged címmel nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeum szervezésében.

Bárkányi Ildikó, a múzeum igazgató-helyettese elmondta, a fesztiválra rendezett időszaki tárlaton korabeli dokumentumokkal, képekkel, valamint ritkaságszámba menő eszközökkel elevenítik föl a város és környékének több évszázadra visszanyúló szőlőtermesztési és borkészítési történelmét.

A kilátogatók idén először mobilalkalmazás segítségével is tájékozódhatnak, az Android és iOS rendszerű készülékekre letölthető a térképet, a kiállítókat és a programokat tartalmazó applikáció.

Részletes program

Szeptember 18., szerda

18:30: Táncos, zenés szüreti felvonulás a Széchenyi tér – Klauzál tér – Dugonics tér – Apáthy utca – Dóm tér útvonalon

Árkád Szeged színpad
19:00: Megnyitó
19:30: Kovács Andy Show – sztárvendég: Zoltán Erika
22:30: Docpiano Band

Pizza Monkey színpad
16:00: Rozsdamaró zenekar
21:00: Storyville Jazz Band
23:59: Il Silencio – fúvós quartett az erkélyen

Szeptember 19., csütörtök

Árkád Szeged színpad
17:00: Mil Pasos zenekar
22:30: Várkonyi Tibi műsora – vendég: Lányi Lala

Pizza Monkey színpad
16:00: MI3 zenekar
20:00: Volvox
23:59: Il Silencio – fúvós quartett az erkélyen

Szeptember 20., péntek

Árkád Szeged színpad
16:00: Sun City – jazz
19:00: Báder Béla és zenekara
21:30: Pumpkins Trió

Pizza Monkey színpad
17:00: Rambling Blues
20:00: Django gitár duó – Made in swing
22:30: Roy és Ádám akusztik
23:59: Il Silencio – fúvós quartett az erkélyen

Szeptember 21., szombat

Árkád Szeged színpad
17:00: Nagy Betty & Kajli Lackó – A Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas zenekara
19:00: Varga Viktor fellépése
21:00: Alkalmi járat – A Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas zenekara

Pizza Monkey színpad
16:00: Csak lazán – A Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas zenekara
20:00: Molnár Dixieland Band
22:30: Útközband
23:59: Il Silencio – fúvós quartett az erkélyen

Szeptember 22., vasárnap

Árkád Szeged színpad
17:00: Polgár Gyula trió
19:30: Sun City Singers Jazz Quartet és a Suhancok táncegyüttes jazz-folk műsora
21:00: SoulVox együttes – A Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas zenekara

Pizza Monkey színpad
16:00: Blaho Attila
20:00: Nika – Veres Mónika műsora
22:30: Buligánok
23:59: Il Silencio – fúvós quartett az erkélyen

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió tudósítását!

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Bortér Dóm tér fesztivál Németh István