Szegeden 2019. szeptember 5. 14:13

Geotermikus energia: Szeged Európa élvonalába ugrik

Képriport
Szeged legnagyobb összegű beruházása zajlik a távfűtési rendszer 22 milliárd forintba kerülő megújításakor – mondta el Botka László polgármester az újszegedi Csanádi utcai hőközpontnál tartott sajtótájékoztatón. A városvezető jelezte: nem szlogen, hanem valóság, hogy Szeged a legzöldebb városa az országnak. A geotermikus energia felhasználása a helyi távfűtésben, jól példázza mindezt.

Geotermikus távfűtési rendszer épül Szegeden a Szetáv, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda és a Geo-Hőterm Kft. alkotta konzorcium összefogása nyomán. Túlzás nélkül megaberuházásnak nevezhető a szegedi távhőszolgáltatás már jelenleg is folyó átalakítása, aminek eredményeként 2023-ra a városban teljes kapacitással fog működni kilenc termálkút. Az ezekből kinyert hőmennyiségnek köszönhetően a távfűtésben az évente felhasznált 30 millió köbméter gázfelhasználást a felére mérsékelik. Ugyancsak felére fog csökkeni a szegedi távfűtés mostani 45-55 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása – mindezt már Kóbor Balázs, a Szetáv ügyvezetője emelte ki.

A projekt megvalósítását közel 9 milliárd forinttal támogatja az unió, a fennmaradó 11-12 milliárd forintot a teljes egészében magyar tulajdonban lévő Geo-Hőterm Kft. teszi be a beruházásba, míg a kivitelezési munkákat a helyi Hansa-Kontakt Investment Kft. végzi.

Szegeden évtizedek óta 27 ezer lakás és 470 intézmény fűtését látják el távhővel, és amikor a geotermikus rendszer teljesen kiépül, akkor a szegedi lehet Európában a második legnagyobb reykjaviki után – mondta el Kóbor Balázs. A város alatt található vízadórétegből 90–95 fokos vizet nyernek ki, ezt használják fel a távhőszolgáltatás során. A rendszer teljes kiépülést követően kilenc kútból nyerik a hőszolgéltatáshoz használt vizet, és tizennyolc kútba sajtolják vissza a korábban kitermelt vizet – hangzott el a tájékoztatón. A kutak üzemeltetési idejéről annyit tudunk ma, hogy ez akár a 60–80 évet is elérheti, ami a hosszútávú tervezhetőség szempontjából fontos. Az elkövetkezőkben a belváros irányába is szeretnék „elvinni” a távhőszolháltatást – jelezte Kóbor Balázs, aki ehhez hozzátette: törekednek a kéménymentes belváros kialakítására. A világ egyértelműen a távhőszolgáltatás irányába fordult hatékonysági és környezetvédelmi okok miatt egyaránt – helyezte globális összefüggésrendszerbe a kérdés a Szetáv vezetője.

Egy-egy kút fúrása nagyjából három hónapig tart, és külön-külön 500 millió forintba kerül

– tudtuk meg Péter Tamástól, a Geo-Hőterm Kft. ügyvezetőjétől, aki a sajtótájékoztatón elmondta: összesen 54 kilométer kell fúrniuk, hogy valamennyi kúttal elkészüljenek. Emellett 42 kilométer távvezeték kiépítés is a mostani projekt része.

A Hansa-Kontakt Investment Kft. tíz éve foglalkozik geotermikus rendszerek kiépítésével, ezen a téren sok tapasztalatot gyűjtöttek – mondta el a kivitelező cég ügyvezetője Lekeny Márk.

Joggal merülhet fel a kérdés ezek után: olcsóbb lesz-e a távfűtés a beruházás elkészülte után Szegeden. Botka László polgármester erre válaszolva elmondta: a távhőszolgáltatás kötelező önkormányzati feladat, ám az ármegállapítás jogát 2012-ben elvették a helyhatóságoktól. A távhődíjat azóta központilag határozzák meg, az önkormányzatnak – hiába működteti ezen a területen saját cégét – ebbe semmilyen beleszólása nincs.

A polgármester e mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy Szeged városa hathatós lépésekkel igyekszik küzdeni a klímaváltozás ellen. A távfűtés korszerűsítése ennek egyik legfontosabb eleme, de nagyon jelentős a helyi elektronikus tömegközlekedés fejlesztése, a kerékpárhasználat támogatása és a városi zöldfelületek növelése. Az elmúlt években hatezer fát ültettek Szegeden – tette hozzá az elmondottakhoz a polgármester.

Odessza városrészben közel ötven százalékos az ott fúrt kút készültségi állapota, a Felsővároson harminc százalékos. Mindez azt jelenti, hogy előbbi rendszerre október–novemberre már rákapcsolódhat a geotermikus energia, míg a Felsővárosban ez várhatóan december lesz esedékes.

A teljes rendszer kiépülése 2023-ra várható, a helyieknek okozhatnak kellemetlenségeket a kivitelezési munkák, különösen a kútfúrások okozta zaj, de végeredmény ezekért kárpótolni fogja a szegedieket – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió tudósítását!

bp

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László geotermikus energia Hansa-Kontakt Szetáv távfűtés