Szegeden 2019. szeptember 4. 08:26 Forrás: Szegedi Tükör

Axióma: a Fidesz önzetlensége

Bármennyire is furcsa, olykor a Fidesz úgy ad elő dolgokat és eseményeket, mintha alapvető igazságot (alapigazságot) nyilatkoztatna ki, amit aztán a hallgatóság úgy abszolvál – gondolják és hiszik vezetőink –, hogy megnyilvánulásuk hitelét minden bizonyítás nélkül is elfogadottnak tekinti a közvélemény. De tévednek, nagyot tévednek, mert a gyengeelméjűség nem a közösségre jellemző.

A címbéli görög szó magyar jelentése annyit tesz: sarkigazság, külön bizonyítás nélkül elfogadott alapfeltevés. Jelen írásommal csak azért is bizonyítani szeretnék. Azt szeretném jelezni, hogy a most regnáló magyar kormányt öncélú törekvések, a nemzeti érdekeket látszatra támogató (rejtve mérgező) gyülekezet alkotja. A magyar identitás és a keresztény kultúra mindenáron való (látszat)támogatása mást sem szolgál, minthogy a most regnáló hatalom ítéletidőkig konzerválódjon. Persze mindenki maga határozza meg a jövőjét, de a túlméretezett önteltség előbb vagy utóbb megbosszulja magát. A változás ugyanis permanens, olyan, mint egy örökmozgó. Az érintettek mégis hajlamosak – egyebek mellett – erről a törvényszerűségről megfeledkezni, és inkább a hazugság dzsungelébe menekülnek. Sőt még félelmetes méregkeveréknek a szembe szórásától sem riadnak vissza, ha bele is vakulnak emberek!

Nelson Mandela szerint „a legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni”. Tessék nekem az elmúlt harminc évből csak egy olyan példát mutatni, hogy például a Fidesz egyszer is beismerte volna hibáját. Na ugye?

Sokszor nem a szép, kecsegtető, könnyed dolgok építik jellemünket (megítélésem szerint a legritkábban), hanem a küzdelem, az alázat formál olyasvalakivé, akik mindig is szerettünk volna lenni. Csakhogy az iménti tulajdonságok (küzdelem, alázat...) ismeretlenek Orbánék köreiben.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Már elég régen és sok mindenre mondják a Fidesznél, hogy „nemzeti”. Igencsak hangsúlyozva a magyar nemzet identitásának „leglényegesebb” múltját, belehajlóan a nacionalizmus legfalsabb, egyoldalú elfogultságába. A kisajátított péntek délelőtti rádiós orbáni okfejtések (inkább okoskodások) hangos gondolatai legutóbb – feltételezem, nemcsak számomra – meglepetéssel szolgáltak. Azt találta mondani, hogy „a jobboldal nemzeti, a baloldal internacionalista”. Csak így, direkte. Orbánnak nem ez az első blőd kijelentése. Ugyanis a nemzet – mint fogalom – kezdete a feudalizmus bomlásával és a kapitalizmus megjelenésének idejével esik egybe. Emellett mindenekelőtt az anyagi életfeltételek közössége jellemzi: a közös terület, gazdaság, nyelv és kultúra. Az internacionalizmus (nemzetköziség) pedig a népek szabadságának és egyenlőségének, együttműködésének és barátságának elve. Ugye nem véletlenül látom úgy, hogy miniszterelnökünk valamit nagyon összekutyult? Sebaj, erre mondtam: ostobaság, mert az is!

Legalább ennyire okos (okoskodó) Kövér László házelnök is, vagy tán még a főnökén is túltesz. A „nemzeti összefogás” címszó alatt a helyi fideszes napilap az ópusztaszeri Magyarok Országos Gyűléséről írt. A rendezvény központi témája a nemzeti összetartozás és a külhoni magyar gyermekek irányába mutatott. Ez utóbbiak megsegítése a cél. Mindezzel önmagában nincs semmi baj. Azzal viszont igen, hogy a hazai állapotokra tesznek, anélkül szórják a milliárdokat külföldön, hogy itthon rendeznék a dolgaikat. Hiába, kellenek a szavazók. És legfőképp a hatalom! Ez éppolyan mellényúlás, mint Orbánnak korábban az a mondása, hogy ma már Magyarországon nincsenek éhező gyerekek.... aztán megint Kövér jön, mert azt a nemzetközi, egyúttal ellenzéki kifogást, hogy tudniillik (összefüggésben a közigazgatási bíróságok létrehozásával) sérült Magyarország jogállamisága, szerinte nem igaz. Nem mondom, van bőr a képükön. Mert hinné-e valaki, hogy ha Orbán saját soraiból és kegyéből, kiemelt fizetés mellett van olyan merész bíró, aki a kormányfő által elkövetett bűntényre nyíltan azt merné kimondani, hogy bűncselekmény történt? Nem esküdnék meg rá. Ezek után az sem meglepő, hogy a közigazgatási bíróság létrehozásával csak ideiglenesen állt le a kormány. Rang és gazdagság szerint mérik majd az igazságot...

Ideje volna már a Fidesznek felnőnie a feladataihoz. Választások előtt pedig nemcsak azon morfondírozni, hogy kin és mikor követhetnek el karaktergyilkosságokat. Lelkesen szednek elő évek múltával is mondvacsinált dolgokat, a lényeg az, hogy az érintetteket lejárassák a választóik és a nyilvánosság előtt. Mint sok más disznóságnak, ez utóbbinak is nagy mestere a Fidesz.

Már elnézést, de tett valaha is a Fidesz önzetlenül bármi jót? Segített-e valakin csak úgy, pártatlanul emberbaráti szeretetből, csupán emberségből. Aligha.

És még ők beszélnek erkölcsösségről, keresztényi szeretetről, emberségről...

Kutnyik Pál

Nyitóképünkön: drMáriás: Orbán Viktor Jasper Jones műtermében, 90×120 centiméter, akril faroston, 2011. Bognár Attila tulajdona

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Fidesz olvasói levél Orbán Viktor Szegedi Tükör