Hirdetés
Szegeden 2019. szeptember 1. 11:43

Gyalog, motorral, szekéren indulnak Ázsia felfedezésére szegedi fiatalok

Képgaléria
Négy szegedi fiatal – Gergő, Levente, Benjamin és a lengyel születésű Wera – elhatározták, az elkövetkező évben felfedezik Ázsiát. De nem hagyományos turistaként, hanem gyalog, szekéren, motoron, vagy bármi mással, hogy minél jobban megismerhessék azokat az országokat, ahová eljutnak útjuk során.

Hirdetés

Amikor leültünk beszélgetni, kiderült egy nagyon fiatal, de lelkes csapatról van szó. Az utazás ötlete még tavasszal fogalmazódott meg bennük, amikor közösen Balin nyaraltak. Már oda sem hagyományos módon mentek, hisz saját maguk finanszírozták az utat és mindent ők szerveztek meg, az oda utat, az ottani közlekedést és a szállást is.

Arra a kérdésre, hogy mi inspirálja őket, mindenki más és más választ adott. Wera a világot és önmagát akarja megismerni az út során. Levin a komfortzónájából szeretne kilépni, Geri a különféle kultúrákra és emberekre kíváncsi, míg Benji szeretné az utazás élményét másokkal is megosztani, videóblog formájában.

Természetesen a beszélgetés során szóba került az is, hogyan fogadta a család az utazás gondolatát, hisz mégsem egy szokványos turistaútról van szó.

Wera: Szerencsére nem ijedtek meg, mindenben támogatnak és rengeteg hasznos tanáccsal látnak el folyamatosan.

Levi: Eleinte erőteljesen ellenezték az ötletet, de látták, hogy elszánt vagyok az úttal kapcsolatban, és ezért most már támogatnak

Geri: Szerencsére a szüleim nagyon jó fejek és támogatják az utazást. Természetesen féltenek, de minden segítséget megadnak. Én inkább a nagyszülők reakciójától féltem, de szerencsére ők sem pánikolnak nagyon.

Benji: Az én anyukám mindig is szeretett volna egy ilyen útra elmenni, ezért ő a kezdetektől fogva jó ötletnek tartotta, és miután apukámnak is bebizonyítottam, hogy ez nem csak üres beszéd, azóta mindketten maximálisan támogatnak.

A csipet-csapat szeptember végén indul repülővel, az útvonal Frankfurt-Maszkat-Goa. A tervek szerint kint vásárolnak motorokat és azokkal bejárják Indiát, majd Delhiből átrepülnek Kathmanduba. Nepálban szeretnének eljutni az Everest alaptáborba, valamint akár gyalog, szekéren, vagy bármivel közlekedve, felfedezni az ország minél nagyobb részét. A tervek szerint innen repülővel mennek tovább Vietnámba, ahol újra motorokat vásárolnak és azokkal Kambodzsán, Thaiföldön, Szingapúron és Malajzián keresztül Indonéziáig akarnak eljutni.

A csapat minden tagja jól beszél angolul, de ha nincs más, akkor kézzel-lábbal mutogatva is megértetik magukat. „Ezt már gyakoroltuk Balin” – mondta nevetve az egyetlen utazó lány, Wera. Benji hozzátette, céljuk hogy az utazás során minél több helyi szót és kifejezést megtanuljanak.

Már hosszú hónapok óta készülnek az utazásra. Folyamatosan olvasnak az országokról, ahová készülnek, videók és blogbejegyzések százait nézték meg és olvasták már át. Geri csak annyit fűzött hozzá: „Tisztába vagyunk vele, hogy számtalan meglepetést tartogatnak számunkra ezek a távoli országok és nem lehet mindenre felkészülni, de azért igyekszünk ismeretekkel felvértezni magunkat.” De nem csak információkkal készülnek, hanem mentálisan és fizikálisan is edzik magukat, hogy bírják majd a megpróbáltatásokat.

A tervek szerint az utazás minden részletéről beszámolnak az Instagram oldalukon, valamint videoblogot is indítanak majd. „Szeretnénk első kézből megmutatni, hogy milyen így utazni, mennyivel többet lát az ember az adott országokból, mintha sima turistaként járna erre” – mondta Levi.

Az utazás költségei elég borsosak, egyrészt a felszerelés, amit visznek magukkal, plusz a repülőjegy, a motorok megvásárlása és a kinti élet jelentős összegeket emésztenek fel. Természetesen ezt a fiatalok saját maguk finanszírozzák, némi családi segítséggel. „Mind a négyen egy cégnél dolgozunk, valamint próbálunk megragadni minden alternatív pénzkeresési lehetőséget” – mondta ezzel kapcsolatban Benji, majd elmesélte, legutóbb Geri éppen gyerekkori legóit adta el az utazás kedvéért.

Wera azt is elmondta, hogy egy erre szakosodott oldalon (GodFundMe), ahol közösségi finanszírozással lehet különféle akciókra, tervekre, ötletekre pénzt gyűjteni, ők is indítottak egy oldal. Ezen keresztül tudnak nekik küldeni támogatás a világ bármely részéről. Többek között egy budapesti amerikai focicsapat, a Cowbell-s ilyen gyűjtés segítségével jutott pénzhez. A fiatalok azt is vállalták, hogy a támogatásért cserébe minden 50 dollár után elültetnek egy-egy fát az útjuk során.

Arra is készülnek, hogy az utazás során – ahol csak lehet – munkát vállalnak majd.

A tervek szerint a társaság júliusban tér majd vissza a hosszú útról.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ázsia kaland utazás