Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. augusztus 29. 11:16

Hetvenöt éves polgármester elődjét köszöntötte Botka László a városházán

Képriport
Hivatalában köszöntötte ma délelőtt a hetvenöt éves Lippai Pált, Szeged rendszerváltás utáni első szabadon választott polgármesterét Botka László.

Hirdetés

– Lippai Pál Szeged kiemelkedő politikai szereplője, akinek az a történelmi szerep jutott, hogy 1990-ben, a rendszerváltás után felálló első önkormányzat polgármestere lehetett. Lényegében a demokratikus önkormányzati rendszer alapjait ő tette le Szegeden – mondta Botka László, mielőtt átadta az ünnepeltnek a város ajándékát.

Lippai Pált 1990. október 23-án választották polgármesternek, és az 1994. szeptember 11-i választásig maradt a város első embere.

Azóta – a mai napig is – egyéni ügyvédként tevékenykedik.

Az 1990. évi helyhatósági választásokon a FIDESZ-SZDSZ közös jelöltjeként választották polgármesterré.

Teljes hivatali ideje alatt hangsúlyozta, hogy nem politikus, hanem technokrata. Pragmatikus álláspontjával a város konkrét ügyeinek megoldására keresett konkrét válaszokat.

Polgármestersége idején – a beruházásokat nehezítő kiemelkedően magas infláció ellenére – megépült a móravárosi elkerülő körút, elkészült a Szegedi Szabadtéri Játékok mobil nézőtere és számos új tornaterem épült.

A négyéves ciklus végén nem jelöltette magát újból, a város költségvetését hitel nélkül és 1 milliárd forintos többlettel adta át utódjának, Szalay Istvánnak.

Munkásságának elismeréséért a város közgyűlése 2008-ban Szeged díszpolgárává választotta.

– Úgy látom, nagyon sok ügy megoldódott az elmúlt huszonöt évben, sokkal jobb lett például a közbiztonság a városban, szinte teljesen megújult Szeged közlekedése, rengeteg új járművet szerzett be a város, Szeged szerte komoly fejlesztések vannak, de akinek a szíve a városáért dobog, az mindig többet szeretne. Aki lokálpatrióta, az soha sem lehet elégedett egy város fejlődésével. Én is ilyen vagyok – mondta el érdeklődésünkre Lippai Pál.

Nyitóképünkre kattintva megnézhetik Iványi Aurél képgalériáját.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió összefoglalóját!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László köszöntés polgármester születésnap Lippai Pál
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés