Hirdetés
Hirdetés
Művház 2019. augusztus 27. 19:21

Nulladik nap a SZIN-en: együtt lélegezni a fesztivállal

Képriport
Visszavonhatatlanul megkezdődött az 51. Szegedi Ifjúsági Napok a kedden délután öt órára időzített kapunyitással. A fesztiválozók első csoportja a Belvárosi híd árnyékában várta, hogy a biztonsági emberek megkapják a jelet, hogy megkezdhetik a beléptetést. Igaz, ez csak öt óra után tíz perccel kezdődött meg, de aztán minden zökkenő nélkül zajlott.

Hirdetés

A SZIN iránti érdeklődés a nulladik napon is lemérhető – valamennyire. Az ötszáz sátorhelyből előzetesen 480 talált gazdára. Az Orosházáról érkezett Anna harmadik éve jár a SZIN-re, mint elmondta, minden alkalommal sátorral jöttek. Jó helyhez szeretnének jutni, ezért vállalkoztak arra, hogy korán kezdik a sorban állást, így az elsők között jutnak be a fesztivál területére.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját a keddi beköltözőkről!

Egy népes fiú társaság Hódmezővásárhelyről érkezett. Ők korábban napijeggyel oldották meg a belépést a SZIN-re, de most „harcmodort” váltottak, és úgy döntöttek, a rendezvény teljes idejét a kerítéseken belül töltik. Több ok játszott közre döntésükben. A fiúk elmondták, nem akartak az idén ingázni Vásárhely és Szeged között. A mostani megoldásban az is könnyebbséget jelent, hogy mindenki fogyaszthat alkoholt, nem kell kijelölni, ki lesz közülük az, aki a napi autóvezetést vállalja.

Egy Makóról érkezett társaság tagjai úgy fogalmaztak, megvan a hangulata annak, hogy a fesztivál egész ideje alatt jelen vannak. A korai beköltözés arra is módot ad – tudtuk meg –, hogy összeismerkedhessenek a többi kempingezővel. Egy lány mindehhez hozzátette, tavaly nagyon jókat aludtak a sátorban, remélik, így lesz ez most is.

– Az, hogy itt vagy az első perctől, azt jelenti, együtt lélegzel a fesztivállal – tette hozzá egy másik lány, aki szerint egészen különös, egyedi hangulata van a SZIN-nek. Rengeteg ismerőssel lehet itt találkozni, szegediekkel, környékbeliekkel és a helyi egyetemen tanulókkal.

A megszólaltatottak kiemelték, nagyon jónak tartják a zenei kínálatot. Amikor arról érdeklődtük, kiket várnak leginkább a válaszok megegyeztek: Afrojack, Clean Bandit, Alvaro Soler, Wellhello, Halott Pénz, Rúzsa Magdi, Vad Fruttik.

A sátorállítás láthatóan mindenkinek könnyen ment. Gyakorlott és összeszokott csapatok dolgoztak az izzasztó melegben.

– Van abban valami VIP-érzés, hogy az első perctől itt vagy – fogalmazott mosolyogva és humorosan az egyik makói lány.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió összefoglalóját!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: partfürdő Szegedi Ifjúsági Napok SZIN SZIN 2019
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés