Ziccer 2019. augusztus 22. 18:55 Forrás: MTI

Kajak-kenu-vb Szegeden: Bragato és Dombvári is döntős 500-on

A kenus Bragato Giada és a kajakos Dombvári Bence is bejutott a döntőbe 500 méteren a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A csütörtök délutáni középfutamok során csak ez a két magyar egység volt érdekelt, miután a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duót, amely címvédőként indult fél kilométeren, előfutam-győzelme után kizárták.

Bragatónak, a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzőjének nagyot kellett küzdenie a továbbjutást érő harmadik helyért, az élen lapátoló orosz Kszenyija Kuracs mögött ugyanis négy hajó is pályázott a második és harmadik pozícióra. A magyar kenus nagyszerűen hajrázott, és ezzel sikerült megkaparintania a harmadik helyet, így készülhet a pénteki döntőre.

„Próbáltam megvalósítani a megbeszélteket azzal együtt, hogy hátszél van, és ez nekem nem igazán kedvez. A lényeg, hogy megvan a döntő, és remélem, hogy a fináléban meghúzogathatom egy-két nálam nevesebb versenyző bajszát. Bízom benne, hogy ott ugyanez a szél lesz, csak szemben. A maximumot szeretném nyújtani” – nyilatkozott a fiatal versenyző.

Dombvári Bence a kajak egyesek 500 méteres versenyének középfutamában (Fotók: MTI/Kovács Tamás)

A doppingeltiltása után a nemzetközi mezőnybe a szegedi vb-n visszatérő Dombvári Bence ezúttal is meggyőző teljesítményt nyújtott, és a szerdai előfutam után a középfutamot is megnyerte. Taktikusan versenyzett, fél távnál még csupán a negyedik helyen haladt, ezután azonban robbantott, és mindenkit maga mögé utasított, többek között a németek klasszisát, a tavalyi vb-n ezüstérmes Tom Liebschert is.

„Próbáltam tartalékolni a döntőre, de azért a legkeményebb középfutamban 95 százalékot kiadtam magamból. Jó érzés újra világversenyen versenyezni, ráadásul hazai pályán. A fináléban az lesz a döntő, hogy ki hogyan tudja kipihenni magát, milyen lesz a szél, és kinek hogyan sikerül a bemelegítés” – mondta a 26 éves magyar kajakos.  

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: kajak-kenu Maty-ér világbajnokság