Túl a városon 2019. augusztus 20. 17:32 Forrás: MTI

Bejelentette lemondását Giuseppe Conte olasz miniszterelnök

A kormányfő kedd délután bejelentette, hogy a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás véget ért, és este benyújtja lemondását az államfőnek.

A római parlament felsőházában elmondott beszédében Giuseppe Conte súlyos és terhes következményekkel járó lépésnek nevezte a kormánypárti Liga bizalmatlansági indítványát, és hosszan bírálta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes belügyminiszteri és politikusi tevékenységét.

Egyórás felszólalásában Conte majdnem végig a Salvini vezette Liga döntését bírálta. Hangsúlyozta, hogy

Matteo Salvini az előrehozott választásokon való győzelmében reménykedve személyes érdekeit és saját pártját helyezte az olaszok nemzeti érdekei elé. A kormányfő emellett politikai opportunizmussal vádolta Salvinit, kijelentve, hogy hiányzik belőle a politikai intézmények iránti felelősség.

Conte szerint a Liga „beszennyezte” az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) közös kormány tizennégy hónapon át tartó munkáját.

(Fotó: MTI/archív)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: lemondás miniszterelnök Olaszország