Művház 2019. augusztus 20. 20:33 Forrás: MTI

A Rossz versek is jelölést kaphat az Európai Filmdíjra

Reisz Gábor filmje bekerült a jelölhető alkotások válogatásába – derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) keddi közleményéből.

Az idei válogatásban 31 ország 46 filmje szerepel, amelyeket az EFA testülete és meghívott szakértők válogattak ki. 

A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről.

A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, azzal, hogy megvalósíthatók-e a vágyaink, a különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. 

A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával. 

A hazai mozik a filmet decemberben mutatták be. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Magyar Filmakadémia tagsága négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal a Rossz verseket áprilisban. Júniusban ez a film nyitotta a valenciai nemzetközi filmfesztivált.

Reisz Gábor filmjének olyan vetélytársai lesznek, mint például a német Eva Trobisch All Good című alkotása, az orosz Kantemir Balagov filmje, a Beanpole, a francia Francois Ozon alkotása, a By the Grace of God vagy a lengyel Agnieszka Holland filmje, a Mr. Jones.

(Fotó: jelenet a filmből. Forrás: port.hu)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: díj film mozi