Szegeden 2019. augusztus 15. 12:52 Forrás: MTI

Átadták a felújított Maty-éri versenypályát Szegeden

Hivatalos neve Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központ, és jövő szerdától itt lesz az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár avatóbeszédében elmondta, Szegeden 2011 után újra, már negyedik alkalommal rendeznek gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot.

„Az elmúlt hónapokban a pálya teljesen megújult, világviszonylatban is az egyik legkorszerűbb versenypályává vált”

– mondta a politikus, aki arról is beszélt, hogy Magyarország kiemelkedően sikeres a sportágban, az öröktábla élén szerepel. „A kormány célja minél több magas színvonalú hazai sport-világesemény megrendezése” – tette hozzá.

A világbajnokság ezúttal a tokiói olimpia kapcsán különös jelentőséggel bír, ugyanis a kvóták nyolcvan százalékát itt lehet megszerezni.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy fogalmazott, példaértékű fejlesztés valósult meg, az első pillanattól kezdve partnernek tekintették a szövetséget, és figyelembe vették a verseny szervezéséhez szükséges kéréseket.

„A központ, bár a világbajnokság apropóján újult meg, nemcsak a kajak-kenu és evezőssportot, hanem más sportágakat, a szabadidősportot, az aktív kikapcsolódást is szolgálja majd”

– mondta a sportvezető.

Kajakozó a felújított szegedi Nemzeti Evezős és Kajak-Kenu Olimpia Központban az átadás napján, 2019. augusztus 15-én. A Maty-éri versenypályán augusztus 21-én kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság. (Fotók: MTI/Rosta Tibor)

Az elnök szerint a rövidesen kezdődő esemény minden idők legnagyobb világbajnoksága lesz: 2011-ben 88 ország vett részt a világbajnokságon, a mostani versenyre pedig 101 ország sportolója nevezett.

Schmidt Gábor szerint a tokiói olimpiára Szegeden keresztül vezet az út, aki nem áll rajthoz a világbajnokságon, az a pótkvalifikáción sem vehet részt.

A Maty-éren elkészült fejlesztés leglátványosabb eleme, hogy a pályát kettéválasztó osztószigetet híd kapcsolja össze a szárazfölddel. A tévéközvetítések kamerái átkerülnek a szigetre, a korábbi versenyekkel ellentétben nem egy nádas, hanem a több tízezer néző lesz látható a futamok hátterében.

A szigeten kerékpárút épült, így az edzők kísérhetik majd tanítványaikat.

A déli zárógát környékét feltöltötték, ezzel nagyobb terület állt rendelkezésre a mobil létesítmények kialakítására, ahol helyet kapnak a versenyekre érkező csapatok. Újabb emelettel bővült a céltorony, és teljes egészében befedték a főlelátót, emellett újabb utakat és parkolókat építettek.

Videónk is van az átadóról! Nézze meg a Szeged Televízió összefoglalóját!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: felújítás kajak-kenu Maty-ér világbajnokság