Hirdetés Hirdetés
Túl a városon 2019. augusztus 14. 12:17 Forrás: mti

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel nyolcadszor hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.

Hirdetés

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója a gyűjtést elindító szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta:

az akció célja, hogy a következő két hétben ezer rászoruló gyerekhez juttassanak el tíz-tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagot.

A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, negyven hívással „megtölthető” egy iskolatáska - tette hozzá.

A segélyszervezet online adományozási felületén tetszőleges összeget lehet adományozni, a nagyobb postákon pedig gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta: iskolakezdéskor szükség van megfelelő tanszerekre, ruhára, cipőre is. A segélyszervezet ahhoz nyújt segítséget, hogy a rászoruló családoknak könnyebb legyen az iskolakezdés, a gyerekek felzárkózása pedig gyorsabb legyen.

Jelezte: a tervek szerint az ezer hazai ezer mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar gyerek is kapnak beiskolázási segítséget.

Vincze Zoltán, a kampányt tanszerekkel támogató Herlitz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, fontos, hogy minőségi iskolaszer kerüljön a táskákba, és kiteljesedhessen a gyerekek tehetsége.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: gyűjtés iskolaszer rászorulók tanszer Ökumenikus Segélyszervezet