Szegeden 2019. augusztus 9. 14:05 Forrás: Szegedi Tükör

A pofátlanságnak is van határa

A Fidesznél természetesen nincs határa a pofátlanságnak. Hiszen már hónapok, évek)óta vegzálják Botka László szegedi polgármestert amiatt – és ezt számtalanszor ismételgetik –, hogy hány alkalommal ígért új hidat a városnak.

Ígért, de az ígéretből ezidáig nem lett semmi a valóságban – írja az egyik fideszes hazugsággyűjtemény.

Vajon mire föl? És ha van rá ok, akkor ki a hibás valójában?

Ismeretes, hogy már tíz éve (hogy hogyan és mi által, azt most hagyjuk) folyamatosan uralja az országot az orbáni rezsim. Ez a hatalom a legfontosabb gazdasági, közigazgatási és minden egyéb fontos szervet egy kézben tart. Ez a kéz – mily meglepő – Orbán keze, ott futnak össze a szálak. Orbán ahhoz képest, hogy diplomás jogász, bizony eléggé agresszív, dölyfös és korrupt lett a nagypolitika közepette. Körülvéve olyan emberekkel, akik összecsinálják magukat, ha meghallják Orbán nevét. Akik csak és kizárólag azt teszik, amit a vezérük parancsol és óhajt. Mondhatnám, vakon teljesítenek minden parancsot, aminél nincs rosszabb a világon. Magyarán „beszariak”, nincs egy önálló gondolatuk. De mit várjon az ember tőlük, amikor a főnökük maga is embertelen és diktatórikus?

A Fidesz fogadatlan prókátorai szerint Botkának „sem ereje, sem tehetsége nincsen már a hídépítéséhez” – adja hírül az egyik fideszes hazugsággyűjtemény. Gondolkodtak-e már a szegediek azon, hogy eredendően mi is okozza a sokéves csúszást?

Jómagam annyit sejtek, hogy Orbán Viktor tudatos és fondorlatos, hazug ígérete a vétkes! És ha így van (másképp a tények alapján nem lehetett), akkor miért nem a saját főnöküket piszkálják? Sőt, zavarnák el a királyi várból… Ja, hogy féltik a jól fizető állásukat, a laza munkafegyelmet és a tűrhető munkatempót? Itt van hát a kutya elásva! Azaz ígérni a legkönnyebb, de az ígéretet betartani már nem is annyira egyszerű, főleg akkor nem, ha eredetileg nem is akartak semmilyen ígéretet teljesíteni. Mert erről van szó. A Fidesz hatalma csúcsán alaposan megcsapolta az önkormányzatok bevételi tételét. Ez elég is volt ahhoz, hogy az önkormányzatok egy nagyobb beruházást csak a kormány anyagi támogatásával tudjanak elindítani. Azaz, ha nézeteltérésed akad a kormányfővel, netán nem pitizel neki eleget, hogy mást ne is említsek, reményed sem lehetett a boldogulásra. Jelen esetben a harmadik Tisza-híd megépítéséhez. Még azután sem, hogy 2017-ben Orbán arra adott kezet, a szegedi híd állami támogatással négy-öt év alatt elkészül. Ma pedig jele sincs az építkezésnek, és úgy tűnik, hogy mostanában nem lesz Szegednek harmadik hídja – egyelőre.

Amondó vagyok, kapjon már a Fidesz a fejéhez, és nézzen szét a saját portáján, mielőtt bárkit is igazságtalanul megvádol! A vezér rendelje vissza a fullajtárjait, és hagyjon békét azoknak, akik tisztességgel végzik a feladatukat.

Még írtam a fenti sorokat, miközben már azon gondolkodtam, hogy miért nincs becsülete az adott szónak? Miért halt ki a kultúránkból (sok egyéb más mellett) a becsület és a tisztesség?

Sajnálatosan egyre inkább meggyőz a valóság, amely pillanatnyilag elszomorító. Elszomorító, hogy a fideszeseknél – tisztelet a kivételnek – azt tapasztalom, hogy esetükben soha nem volt becsülete az adott szónak.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Az eddigi – fentiekben leírt – ügyhöz akár szorosan is fűzhető Nemesi Pálnak, a FERROÉP Zrt. tulajdonosának a napokban tett nyilvános tájékoztatása is. Nemesi Pál (aki nem mellesleg a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is) kijelentette, hogy „függetlenként” indul Szeged polgármesteri székéért. Nemesi nagy elánnal jelentette be, hogy – idézem – „engem senki nem tud dróton rángatni”. Továbbá felsorolt néhány jól csengő jövőbeli tennivalót, köztük a harmadik híd tényleges megvalósítását, kiemelve, „pár éven belül Szeged lesz a legerősebb megyeszékhely”.

És most tessenek figyelni! „Az elsődleges cél kikormányozni a várost a politikai mocsárból.” Na mármost, ez utóbbi mondat alapján úgy veszem, hogy Nemesi Pál nem igazán ismeri Szeged politikai hátterét. Másrészt fogalma sincs, hogy a „politikai mocsár”, amiből a várost ki akarja kormányozni, miből is táplálkozik. Nem beszélve most a politikai csúfságokról, a gerinctelen és részrehajló emberekről.

A „politikai mocsár” eredője maga a Fidesz és e párt viselt dolgai, a politikai lepel alatt elsumákolva, a hatalom erejével eltussolva, a kettészakított magyar társadalom közepette. Érthetőbben szólva: ebben az országban két baj van igazán. Az egyik maga a Fidesz, a rezsim vezetőjével az élen. A másik egy nem eléggé kiforrott, összekuszálódott és erősen gyengélkedő ellenzék. Az előbbit ki kell örökre söpörni még a hatalom közeléből is, az utóbbit pedig gatyába kell rázni!

Mindez a magyar nép feladata, közelebbről a választók akarta kell, hogy legyen.

Ezért állítom, a pofátlanságnak is van határa!

Kutnyik Pál

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: olvasói levél Szegedi Tükör