Szegeden 2019. augusztus 6. 19:30

Napokon belül kipróbálhatjuk Szeged új nyilvános vécéjét

Képriport
Újra lesz nyilvános illemhely az Aradi vértanúk terén, és már nem is kell sokat várnunk ahhoz, hogy ki is próbálhassuk. Kedden későn délután emelték a helyére azt a korszerű toalettet, amely 150 forint ellenében nyújt szolgáltatást.

Az Aradi vértanúk terét is teljesen felújítja a város valamikor a közeljövőben, így a helyszínen csak a közmű-csatlakozásokat kellett kiépíteni, az alépítményt kialakítani, a térkövezést elvégezni. Az alapozást áprilisban kezdte el az IKV Zrt, amely majd üzemeltetni fogja az illemhelyet.

A korszerű, egyállásos, uniszex, mozgáskorlátozottak számára is elérhető szolgáltatás felépítményét az egykori közvécé épületében működő Aradi büfé mellett helyezték el kedden késő este. Füves területre került a konténer, és a telepítés miatt fát sem kellett kivágni.

Most bekötik a közművekhez a konténervécét, és egy-két nap próbaidő után átadják a városlakóknak, illetve az ide érkező turistáknak, vendégeknek.

Nonstop működni fog a nyilvános vécé, és egy használatért 150 forintot kell fizetni. Bankkártyás fizetési lehetőség is lesz, és forint mellett eurót is elfogad az érintőképernyős automata.

Az alépítmény elkészítése 5 millió forintba került, a mobil felépítmény ennél jóval drágább, ugyanis az ára 21 millió forint.

Bognár Balázs, a B&K Szolgáltató és Kereskedelmi Kft nevében elmondta, hogy a felépítmény vandálbiztos, és már több magyar városban szolgálja a lakosságot. Így például Budapest minden kerületében találkozhatunk ezzel a típussal, de Hévízen, Tatabányán és Szolnokon is láthatunk ilyen automata vécékkel. Amennyiben a műszerek meghibásodást észlelnek, az IKV ügyelete ezt észleli, és rövid úton el tudják hárítani a problémát. 

Sz. Gy.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Aradi vértanúk tere konténer nyilvános wc