Szegeden 2019. július 29. 13:41

Először szólalt meg valaki a Rádió 88-tól a jövőjükről

Sokan hiányolták, hogy a július 4-i tulajdonosi közleményt követően is mondjon valamit a Rádió 88 vezetése. A minap Nacsa Norbert programigazgató a többi között azt írta a Facebookon: „Ennek a 29 évnek nem lehet ilyen méltatlanul vége.”

Szomorú és megható üzenetet írt a Rádió 88 hallgatóinak Nacsa Norbert programigazgató. A 29 éve működő szegedi rádió süllyed, segélykérő üzeneteket pedig csak nagyon óvatosan tud küldeni, mert a NER-tengeren sokan vadásznak rájuk.

A programigazgató egyébként tényeket nem közölt, de azt megerősítette, hogy ők sem tudnak többet a fennálló helyzetről, mint a hallgatók és a rajongók. „Bízunk és dolgozunk tovább” – írja az facebookos posztjában.

Így továbbra is csak azok a bennfentesnek tűnő információk állnak a rendelkezésre, mint napokkal ezelőtt is, miszerint a tulajdonos egy stábértekezleten gyakorlatilag már csak a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács rendkívüli ülésében bízik, egyébként pedig nem tudja marasztalni a rádió 30 dolgozóját ebben a bizonytalan helyzetben.

A Rádió 88-nak augusztus 31-éig szól a médiaszolgáltatási engedélye, ennek meghosszabbításáról június végéig döntenie kellett volna a fideszes Médiatanácsnak, de ez nem történt meg. A Szegeden és környékén magasan piacvezetőnek számító, az ország leghallgatottabb vidéki rádiójának a helyzete egyszerre kétségbeejtő és dühítő. Elég csak belegondolni abba, hogy mintegy 30 ember munkahelyével szórakozik a Médiatanács. 

Egyelőre az biztos, hogy ha szeptember 1-jétől nem szól a Rádió 88, akkor vélhetően a fideszhű és kormánypárti Rádió 1 profitál a legtöbbet a megszűnésből.

A legutóbbi mérések szerint a Rádió 88 heti elérése a 18 és 59 év közötti korosztályban 80 százalékos volt, közülük vélhetően sokan átpártolnak majd a korábban Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1-hez, amely az egyetlen fogható, komoly hátterű kereskedelmi rádió a környéken.


Nacsa Norbert, a Rádió 88 programigazgatója ezt írta a Facebookon:

„Kedves Hallgatóink! Sokan hiányoljátok, hogy senki nem ír semmit a csapatunkból. Nagyon megható, hogy ennyien velünk vagytok és szurkoltok nekünk. Hihetetlenül megható ez és megmondom őszintén több kommentet olvasva meg is könnyeztem a gondolataitokat! Nagyon sokat jelent ez nekünk most. Hatalmas erőt ad a támogatásotok, a barátságotok és a szeretetetek ❤️ Némaságunk oka, hogy Veletek együtt mi sem tudunk semmit és várjuk a döntést. Még mindig bizakodunk és úgy dolgozunk tovább, mintha mi sem történt volna és készülünk az őszre, a karácsonyra… Bízunk és dolgozunk tovább! Az viszont biztos, hogy mi vagyunk a legszerencsésebbek, mert egy város van mögöttünk! Ennek a 29 évnek nem lehet ilyen méltatlanul vége. Kollégáim nevében MINDENT KÖSZÖNÜNK

A Rádió 88 kálváriájáról több cikkben is beszámoltunk:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Fidesz Karas Mónika Médiatanács megszűnés megszűnik Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság NMHH Rádió 88