Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. július 26. 13:29

A tulajdonos nem kommentálja a Rádió 88 megszűnéséről szóló híreket

Bejelentették a dolgozóknak a Rádió 88 megszűnését – írja a szegedma.hu. Tóth Géza, a Rádió 88 tulajdonosa semmilyen formában nem kívánja kommentálni a hírt, tehát nem erősíti meg és nem is cáfolja azt. A Média1 tényként kezeli, hogy elhallgat a rádió.

Hirdetés

A Media1 nem hivatalos, de több belső forrásból is ellenőrzött bennfentes információi szerint a szegedi Rádió 88 vezetősége ma rendkívüli stábértekezletet tartott, ahol közölték a rádió munkatársaival, hogy a rádió megválik belső munkavállalóitól és külsős, vállalkozói szerződés keretében közreműködő embereitől.  Úgy tudjuk, az elbocsátás harminc embert érint legalább. A felmondások indokaként azt mondták, hogy a rádió ellehetetlenült – olvasható a honlapon.

 

Korábban írtuk:

A Rádió 88 tulajdonosa nem kommentálja a Rádió megszűnéséről szóló hírt, ami a Szegedmán jelent meg. 

Azt írják a címben, hogy Tóth Géza tulajdonos bejelentette a Rádió 88 megszűnését a dolgozóknak, ugyanakkor a cikkükben már csak az szerepel, hogy a tulajdonos a dolgozóknak csak annyit mondott: már csak a Médiatanács rendkívüli ülésében bízhatnak.

Tehát a konkrét megszűnést elvileg a tulajdonos nem jelentette be a dolgozóknak. Egy rádió megszűnését pedig nem egy hírportál jelenti be, hanem a rádió tulajdonosa, ez hírszakmai kérdés, nem szenzációhajhászás kérdése.

Tény, hogy már csak egy rendkívüli ülésben bíznak

Amit eddig biztosan tudunk az, hogy a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács bejelentette: július 30-án már nem ül össze, és a Tanács tagjai augusztus 31-ig szabadságon lesznek. A Rádió 88-nak viszont augusztus 31-én lejár a médiaszolgáltatási engedélye, amit ha nem hosszabbítanak meg, nem sugározhat műsort az FM 95,4 megahertzen szeptember 1-jétől.

A frekvencia elvesztése lényegében a Rádió 88 megszűnését jelentené, mert a rádió csak online adással nem lenne életképes olyan formában, mint jelenleg.

A Rádió 88 időben kérvényezte az augusztus 31-én lejáró médiaszolgáltatási engedély meghosszabbítását, erre 5 évre lehetőség is lenne.

A fideszes Médiatanácsnak az augusztus 31-i határidő előtt 2 hónappal döntést kellett volna hoznia az engedély meghosszabbításáról, erre a Tanácsot a törvény kötelezi, de ezt a törvényt az évente 48 millió forintot kereső Karas Mónika vezette testület nem tartja be.

Ez vezetett oda, hogy a Rádió 88 tulajdonosai, dolgozói és hallgatói már csak egy rendkívüli ülésben bízhatnak, amelyen még mindig megszülethetne a kedvező döntés. Csakhogy erről egyelőre nincs hír.

A Rádió 88 ügyével több cikkben is foglalkoztunk. Beszámoltunk arról, hogy Facebook-csoport alakult a rádió megmentéséért, azt is leírtuk, hogy szerintük mi a probléma a fideszes Médiatanács eljárásával azonkívül, hogy törvénysértő. Valamint arról is beszámoltunk, hogy rendkívüli ülésben bízhatnak a tulajdonosok, a dolgozók és a hallgatók (Utóbbi cikkünkben rosszul tudtuk, július 30-án már nem tervez ülést a Médiatanács).

Láttunk már hasonlót

A módszer egyébként ismert, Békéscsabán a két évtizede családi vállalkozásként működő Start Rádiót próbálta meg bekebelezni az akkor még Andy Vajna-féle Rádió1, ami aztán Szegeden az Európa Rádió frekvenciáját szerezte meg érdekes körülmények között.

Vagy elég csak átugrani Hódmezővásárhelyre, ahol a helyi rádiót, a Rádió7-et a Fidesszel és Lázár Jánossal egyébként híresen jó viszonyt ápoló alapító tulajdonosa több évtized után tavaly egyik napról a másikra eladta a Lázár János körébe tartozó Rákay Philip-féle csapatnak, és ahol Lázár közvetlen titkára és segédje, Göbl Vilmos lett egyfajta operatív vezető.

Ez akár a Rádió 88-cal is megtörténhet, falba nem ütközik a Fidesz, mert a falon már régen túl vagyunk.

Eddig is minden alkalommal közöltük a Rádió 88 tulajdonosának ezidáig egyetlen, július 4-én megjelent hivatalos közleményét a Rádió 88 megszűnésével kapcsolatban. A korrektség jegyében ezt tesszük most is:

„Nem szűntünk meg

A Rádió 88 minden munkatársa nevében köszönjük azt a támogatást amit a szegediektől kaptunk a tegnap megjelent hír után. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Rádió 88 nem szűnt meg, ma is Szeged kedvenc zenéi szólnak a frekvencián és kollégáimmal azon dolgozunk, hogy rádiónk még hosszú ideig a szegediek életének része maradjon. A jövőnkkel kapcsolatos hírekről folyamatosan tájékoztatást adunk hallgatóinknak. Szeretnénk megkérni a politikai pártokat és a politikai szereplőket, hogy ne sajátítsák ki a Rádió 88-at saját, politikai céljuk eléréséhez, egyúttal elhatárolódunk minden rendezvénytől, amit a politikai pártok szerveznek a napvilágot látott hírek és események okán.

Tóth Géza
tulajdonos”

Amennyiben friss közleményt vagy információt kapunk, azonnal közöljük.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Médiatanács Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Rádió 88 megszűnés megszűnik Rádió 88 megszűnik
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés