Túl a városon 2019. július 25. 22:37 Forrás: 24.hu / Index / ATV

„Ettől hullik ki az ember haja, nem a kemótól”: embertelen állapotok az Országos Onkológiai Intézetben

Elképesztő és egyben tipikusan magyar egészségügyi történet járta be a sajtót az elmúlt napokban a 24.hu és az Index riportjainak kapcsán.

„Embertelen körülmények között órákat várnak kezelésre a betegek az Országos Onkológiai Intézetben” – ezzel a címmel közölt riportot a 24.hu szerdán, majd csütörtökön reggel az Index is lehozott egy helyszíni videóval megtámogatott cikket a témában.

„Daganatos betegek hajnali 5-től várják az intézet lépcsőházában, hogy sorra kerüljenek. A rendszer átláthatatlan, senki sem tudja, mi alapján dől el a sorrend, pedig még a sorszámhoz is sorszámot húznak azok, akik kemoterápiás kezelésre jönnek”

– olvasható a 24.hu riportjában.

A lap szerint hétről hétre teljes információhiányban, bizonytalanságban tartják a kemoterápiás kezelésre érkező daganatos betegeket az ország elsőszámú onkológiai központjában, a budapesti Kékgolyó utcában.

A riport szerint a hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy a betegek sorra kerülnek, márpedig az idő véges, aki 11 óráig nem jut be, az aznap már nem kapja meg a több óráig tartó kezelést.

Az átláthatatlan rendszerben egy ideje a várótermet sem használhatják csak reggel hét órától a már hajnal óta ott várakozó betegek, akik saját előzetes sorszámokat gyártanak, hogy aztán megkaphassák a hivatalos sorszámokat. „Ha megvan a sorszám, akkor irány a betegregisztrációs pult. Itt jelentkeznek be a taj-számukkal, majd irány vissza a váró. Innentől elvileg a sorszámok alapján hívják be őket” – írja az Index.

De ez a rendszer sem mindig működik, mint ahogyan a riportok készítésének délelőttjén sem működött. Kiderült, aznap minden betegnek a bejelentkezéssel kellett kezdenie, és csak ezután kaphattak sorszámot. 

„Ez azonban nem onnan derült ki, hogy a kórház előre tájékoztatta erről a betegeket. Nem írták ki ezt az ajtóra, és senki nem ment oda hozzájuk, hogy felvilágosítsa őket a változásról” – írja az Index cikke. „Fél 9-kor, miután az orvos végzett a vizittel az osztályon, elkezdték ténylegesen behívni a betegeket, de nem sorszám szerint, hanem a nevükön szólítva őket. Ezt sokan már beletörődve fogadták.”

„Állunk a falnál, mint a heringek, sokan nem is bírják, és az ájulás határán vannak. Néha akkora a feszültség, hogy majdnem tettlegességig fajul az ordibálás”

– idéz egy beteget a 24.hu, de a címben olvasható idézet is egy elkeseredett betegtől származik.

„Egy tetves sorszámgép kéne, az megoldás lenne!” – ez már az Index cikkében olvasható egy másik betegtől.

Az riportokra az Országos Onkológiai Intézet is reagált:

„Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és a betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek”

válaszolták az Index kérdésére.

Azt is írták, hogy a nyári hónapokban a betegek száma nem csökken, de egyetlen beteg kezelése sem marad el, valamint, hogy a sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé.

Az Országos Onkológiai Intézetben az elmúlt évek alatt több rendszert állítottak fel, és próbáltak ki annak érdekében, hogy az előjegyzés alapján érkező betegek ellátása rendben történjen, áll az intézet Indexhez eljuttatott válaszában, amiben megjegyzik: jelenleg is fejlesztés alatt áll a teljes elektronikus előjegyzés.

A Polgár Csaba főigazgató főorvos által aláírt közlemény szerint évtizedek óta az az alapelvük, hogy minden hozzájuk forduló beteget megfelelő időben, várólista alkalmazása nélkül kezelnek, ami a legtöbb Nyugat-Európai ország vezető rákközpontjában sem megoldott – írja az Index.

A megoldás

Csütörtök esti fejlemény, hogy az ATV Híradó kórházi forrásból úgy tudja, hogy az Országos Onkológiai Intézet megtalálta a „megoldást”:

mostantól nem engedik be a korán érkező betegeket, csak a hivatalos rendelési idő kezdetétől, augusztustól pedig bevezetik az elektronikus előjegyzési rendszert is.

Az ATV szerint az Onkológiai Intézet nem cáfolta az értesüléseiket.

A csatorna egy egészségügyi szakértőt is megszólaltatott, aki szerint a szakdolgozók hatékonyabb bevonásával lehetne csökkenteni a várakozásokat, például úgy, hogy a kezelésekről nem kizárólag az orvos konzultálna a betegekkel.

„Ez nem jelenti azt, hogy a beteg nem találkozik orvossal, dehogynem. Hiszen alapvetően ez a rendszer célja, hogy onkológus lássa, mielőtt a kezelést elkezdi, és kezelés közben is kontrollálni a beteget. Ez rettentő fontos. Azonban nagyon sok idő így megspórolható” – mondta az ATV-nek a szakértő, aki a témával kapcsolatosan egyébként a 444 egészségügyi blogján hosszabb elemzést is közölt.

Az ATV Híradójában az is elhangzott, hogy a kormányszóvivő szerint az egészségügyi államtitkárság meg fogja vizsgálni a helyzetet, és ha indokolt, megteszi a szükséges lépéseket.
 

Szegeden mi a helyzet?

Kiváncsiak lettünk, vajon olvasóinknak vannak-e a fentiekhez hasonló történeteik a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ betegellátásával kapcsolatosan. Van-e bárhol rendszeresen hasonló fejetlenség, kiszámíthatatlanság, hol kell a legtöbbet sorban állni az előjegyzés ellenére, működnek-e Szegeden hasonló saját megoldások az orvoshoz való bejutásra, mint például a fenti történetben a saját sorszámok készítése?

Ha van olyan története, amit megosztana velünk, írjon privát üzenetet a Facebook-oldalunkon, vagy emailben, az info@szeged.hu címre!

(Fotó: 24.hu)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: egészségügy daganat előjegyzés kemoterápia kórház onkológia Országos Onkológiai Intézet orvos rák várólista