Hirdetés
Szegeden 2019. július 23. 10:17

Nemesi Pál a harmadik híd feltérképezéséről

Állítja, meglesz az átkelő, és szerinte megvan a plusz pénz is Szeged költségvetésében a szociális támogatás kiegészítésére.

Szolgálati közlemény az elején: megkaptam a sajtótájékoztatón, hogy megmásítva közöltem Nemesi Pál szavait, épp ezért most fontosnak tartom, hogy szó szerint, betűhíven adjam közre, a nyilatkozatát, hasonlóan ahhoz, amit a külföldi munkások alkalmazásáról mondott.

– A parlamentben nem is olyan régen szavazták le Szabó Sándor szegedi MSZP-s országgyűlési képviselő költségvetést módosító javaslatát, amelyet a harmadik szegedi hídért, annak előkészítésért nyújtott be. Két érintett fideszes országgyűlési képviselő. B. Nagy László és Lázár János ott sem volt a voksoláson. A parlament nem támogatta Szabó javaslatát, azaz a híd kormányzati szinten még messzebb került a megvalósítástól. Biztos, hogy meglesz a harmadik híd a következő ciklusban így, hogy a parlament egyáltalán nem tartja fontosnak megépíteni a Modern Városok Program keretein belül?

– Igen.

– Tehát mindezek ellenére megvalósul?

– Igen.

– Hogyan tervezik a megvalósítást?

– Mint ahogy egyébként a sajtótájékoztatón elmondtam, most van folyamatban annak a feltérképezése, hogy jelen pillanatban a Modern Városok Programban rendelkezésre álló forrás, annak a felhasználása, és konkrétan ennek a projektnek az előkészítése hol tart, adott esetben melyik íróasztalon, melyik számítógépen hol tart az előkészítése, és amennyiben biztos és hiteles információkkal fogunk rendelkezni, a nyilvánosság elé fogunk állni vele.

„Feltételezem, polgármester úr pontosan tudja, mi a fedezete a tízezer forintnak” (fotók: Szabó Luca)

– Azt mondta, megválasztása esetén a tízezer forintos szociális támogatást 13 ezer 500 forintra egészítik ki. Hol és hogyan lehet meg a plusz forrás erre Szeged költségvetésében?

– Úgy, mint a tízezer forint.

– Azaz azt mondja, hogy a tízezer forintos támogatáshoz hasonlóan az iparűzésiadó-bevételből ez megoldható?

– Ezt a vitát nem szeretném önnel lefolytatni most. Ez hosszabb lenne, műsorba nem vágható be. Mint ahogy az is téves információ, hogy a fedezete az iparűzési adó fizetése a tízezer forintnak. Ezért az gondolom... Még egyszer megismétlem, feltételezem, polgármester úr pontosan tudja, mi a fedezete a tízezer forintnak, amit egyébként onnan, forrás oldalról átcsoportosítanak, az a 13 ezer 500 forintra is elegendő lesz.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferroép Fidesz harmadik híd Nemesi Pál polgármesterjelölt