Hirdetés
Szegeden 2019. július 18. 09:51

Két újabb kerékpáros szervizpont lesz Szegeden

Rövidesen elkezdik egy belvárosi és egy újszegedi kerékpáros szervizpont tervezését. A beruházásnak köszönhetően nemsokára a város három pontján szerelhetjük a biciklinket, ha éppen meg kell húzni egy csavart, vagy pumpálnunk kell a kerekekbe.

Hirdetés

Újabb két kerékpáros szervizpont létesül Szegeden a közeljövőben. A városi közgyűlés városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottságának csütörtök reggeli ülésén ugyanis döntés született arról, hogy

a már meglévő tarjáni mellé egy belvárosi és egy újszegedi bicikliszerelő pontot létesítenek.

A tervezésre 1,4 millió forintot szavazott meg a bizottság.

A belvárosi kerékpáros szervizpont az Árpád téren létesül a Nagyáruház lépcsője mellett, ahol sok a kerékpártároló és biciklitámasz. A másik forgalmas csomópont Újszegeden jön létre a Csanádi utcai Spar Áruház melletti kerékpártároló közvetlen szomszédságában. A beruházás megvalósulása után három ilyen állomás lesz Szegeden, hiszen az első kerékpárjavító állomást Tarjánban avatták fel nemrégiben.

A bizottság emellett döntött arról is, hogy útfelújítási munkálatok miatt ideiglenesen áthelyezik a buszmegállókat a Szentháromság utcában. Ez a módosítás a 20-21-i, majd a 27-28-i hétvégén lesz érvényes, és a 8-as, 10-es trolik, valamint a 20-as, 74-es, valamint a 94E-s buszok megállóit érinti.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: kerékpár kerékpáros szervízpont fejlesztés