Szegeden 2019. július 13. 08:46 Forrás: Szegedi Tükör

Virágok a Tiszán

Akkoriban a német márka 50 forint körül mozgott, az utakon okkersárga Zsigulik gurultak. A rakparton ingyenes volt az Ifjúsági Napok rockkoncertje, a Stefánián meg félrészeg vagányoktól kellett megvásárolnod a falevelet.

A Klauzál téren macskakő volt, és persze a Virágban mérték a legjobb fagylaltot Szegeden. Este meg a színessé változott tévéképernyőkön a Skála Kópé énekelt. Változás kezdődött észrevétlen.

Késő délután érkeztem a Roosevelt térre. Vasárnap volt, és kánikula. Szegeden gyakori a hőség júniusban, légy sem moccan, az öreg harcsák mélyebbre fúrják magukat a mederben, a magasban némán ülnek a vadgalambok pókhálós templomtornyokban. Egy hangosabb köhintés is zajt üt ilyenkor, pláne az izgatott hangok, amelyekre feleszméltem.

Hamar a rakpart felé vettem az irányt, a bitumenes járda megsüppedt a talpam alatt, égetett a Nap.

A vízparton két megszállott horgász üldögélt bot fölé görnyedve, egyik bóbiskolva feküdt kempingszékében, társa az alsó lépcsőről ugrott talpra az imént. Izgatottan hadonásztak. Gondoltam, ismerősük tán az a kuttyogatós harcsahorgász, kinek ladikja lefelé csordogált a folyón. Parti embereink és a kuttyogatós halász, mindannyian ugyanabba az irányba néztek, észrevették a felröppenő előőrsöt.

A horgászok tudták, hogy a folyómeder iszapfogságából hamarosan ismét feltámad az évezredes zsongás, és varázsütésre kirajzanak a Tisza tükrére nagyra nőtt, vízi szitakötőink. Mégis letaglózta vagy inkább felpaprikázta őket a látvány: a narancsvörös napkorong hátterében aranyhíd támadt, aprócska pontok táncikáltak szerteszét. Napnyugta előtt elkezdődött végre a kérészek életsokszorozó haláltánca.

Kora esti fényeken át csillogott a hangtalan folyó, sima tükre felett ciripelő hártyás szárnyak, arasznyi kérészek ezrei cikázták bonyolult tánclépésekkel röpke nászukat. Juhász Gyula bronzalakja idén is megcsodálta odafentről a különleges eseményt.

Ki tudja, honnan, milyen ősi ösztönöktől hajtva kel szárnyra évezredek óta mintegy varázsütésre egy egész regiment ezekből a titokzatos, arasznyi rovarokból? „Kivirágzik a Tisza” – mondják ilyenkor egymásnak a szögediek, a tudomány emberei kérészrajzásnak hívják a páratlan eseményt.

Örök rejtelem, milyen szépen elrendelődött ez a nagy egész is, kérészeink lárvái évekig várakoznak rövid nászukra, odalenn. A zöldár utáni hetekben a Tisza vízszintje komótosan visszahúzódik iszap csigaházába, legbelső, legmélyebb medrébe, és ekkor érzik meg tiszavirágaink imágói az örök életjelet, egy szempillantás alatt a víz fölé emelkednek, megkezdik tébolyult keringőjüket.

Cikáznak, illegetik-billegetik magukat, kacérkodnak és hitegetnek, akár a ragyogó szépségű kisasszonyok. Bonyolult röptüket nézve könnyen beleszeret a kora esti képbe az ember. Zsongás ilyenkor a víz, a villámnász aranysárga varázslat, utolérhetetlen színfoltja az éjszakába barnuló Tisza rezzenéstelen tükrének. Kérészéletű, óriás tömeghipnózis.

Jó pár évvel később, az érettségire készülődve üldögéltem könyvemmel a parton, mikor vállamra röppent egy tiszavirág. Kiesett kezemből a kötelező olvasmány, éreztem, meg kell érintenem a szivárványszárnyakat. Milyen csúnya közelről a fekete szeme – ha szem ez egyáltalán –, és milyen hosszúra nyúlik vékony ízekből szerkesztett teste. Furcsa szerzet ez testközelből, gondoltam.

Ideje felébrednem, holnap szóbelizek, aludnék előtte eleget. Egyszer úgyis megfestem majd a kérészek táncát. Vagy leírom, mielőtt elengedem.

Tóth A. Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Szegedi Tükör kérész Tisza