Túl a városon 2019. július 12. 17:28

Bártfai-Mager Andrea tudja, amit B. Nagy László és Lázár János nem

A vasút kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdaság növekedésében – mondta fel a napi kormányzati leckét Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a 69. Vasutasnap központi ünnepségén pénteken, a Vasúttörténeti Parkban.

Bártfai-Mager szólhatna Csongrád megyei fideszes kollégáinak, B. Nagy Lászlónak, Lázár Jánosnak és Farkas Sándornak, hogy Szeged nem véletlenül szeretné már 15 éve felépíteni a harmadik – vasúti és közúti – Tisza-hidat. Az említett képviselők ugyanis nem szavazták meg azt a 2 milliárd forintot, amivel elkezdődhetne a beruházás.

A tárca nélküli miniszter szólt viszont arról arról, hogy 2014-2015-re áttekinthetővé tették a MÁV szerkezetét, a vasúttársaság több mint 300 milliárd forint adósságát az idén az év közepére kevesebb mint 33 milliárd forintra csökkentették. 

Bártfai-Mager Andra kiemelte, a MÁV-csoport a legnagyobb állami foglalkoztató, ezért jelentős eredmény, hogy a cég bérpiaci helyzete a hároméves megállapodás eredményeként stabilizálódott. A 2017-ben megkezdett 3 éves bérfelzárkóztatási program 37 ezer vasutast és családját érinti. A bérmegállapodás alapján összesen átlagosan 30 százalékos béremelésben részesültek a vasutasok. 

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen bejelentette, hogy a MÁV-csoportnál további bérfejlesztést hajtanak végre az idén, amelynek fedezete a munkáltatói közterhek évközi csökkentése.

A harmadik Tisza-híd kapcsán kérdéseket tettünk fel B. Nagy Lászlónak és Lázár Jánosnak, ám ezekre egyelőre semmilyen választ nem kaptunk.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: B. Nagy László Bártfai-Mager Andrea déli Tisza-híd Farkas Sándor híd Lázár János