Hirdetés
Ziccer 2019. július 8. 20:08

Saját nevelésű játékosokkal erősödik a szegedi hoki

Első OB II-es szezonjában a jónak számító ötödik helyet szerezte meg a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata, amely a következő évnek már összeszokottabb, szervezettebb kerettel vághat neki. Prakab Gábor edző elmondta, további saját nevelésű játékosokkal erősödnek az augusztusi rajtra.

Hirdetés

A 2018-2019-es szezonban két év szünet után indult újra felnőttbajnokságban a Tisza Volán SC szakosztályaként szegedi jégkorongcsapat. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű együttese a kezdeti nehézségek után szép győzelmeket aratott, és a rájátszásban százszázalékos mérleggel szerezte meg az ötödik helyet. Az elmúlt évad tapasztalatainak köszönhetően pedig a 2019-2020-as idénynek összeszokottabb kerettel vághatnak majd neki.

„A szezon végére összeállt a játékunk, de ehhez kellett az ismerkedési szakasz. Ezt most meg tudjuk spórolni, már a kezdésnél olyan keretünk lesz, amellyel jól lehet dolgozni. Júliusban mindenki önállóan készül, augusztustól indul majd a közös munka, immár a jégen” – mondta Prakab Gábor vezetőedző.

A keret változásairól még sok konkrétumot nem mondhatott, ám az biztos, hogy a klub utánpótlásából újabb saját nevelésű fiatalok kerülnek fel az OB II-es csapathoz: Sánta William, Vadkerti Zalán és Pallós Bertalan.

„A többi U18-as fiatal bizonyított tavaly, néhányan alapemberré váltak a szezon végére, az újaktól is sokat várunk. Lassan lesz két teljes sorunk az utánpótlásból, hozzájuk csatlakoznak a még mindig csak huszonéves „régiek”, valamint a harminc fölötti rutinos játékosaink. Így alkotnak majd egy bővebb keretet” – fogalmazott.

A bajnokság nevezési határideje még nem zárult le, így nem tudni, hány együttes indul. Prakab Gábor arra számít, a tavalyi hét csapatnál ezúttal sem lesz kevesebb, így az előttünk álló szezonban is több hazai találkozón lehet szurkolni a Goodwill Pharma Szegedi Vízműnek.

„Az eredményeik abból fakadtak, hogy megtanultunk csapatként gondolkozni, a játékosok kisegítették egymást a jégen, adott esetben kijavították a másik hibáját. Ebben a szellemben folytatjuk a következő szezonban is” – tette hozzá. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű várhatóan októberben játssza majd első bajnokiját az új szezonban. 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorong utánpótlás