• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szeviép-bukás, ahogy valójában történhetett, 1. rész: pénz „pusziért”, mert volt miből
Szegeden 2019. július 8. 19:26

Szeviép-bukás, ahogy valójában történhetett, 1. rész: pénz „pusziért”, mert volt miből

Négyrészes sorozatban vesszük végig, hogyan jutott el az építőipari cég a siker, pénz, nők – szponzoráltak női kosárcsapatot is –, csillogástól a teljes összeomlásig. Próbálunk minden kérdésre választ adni, abban biztosak vagyunk, nemcsak a felszínt kapargattuk meg egy kicsit. Az első részben az érdekes kölcsönszerződéseket elevenítjük föl.
  • Volt Szegeden egy törekvő, sikeresnek tűnő vállalkozás, milliárdos cégvezetőkkel.

  • Mégis, „egyik pillanatról a másikra” összeomlott a cég.

  • Szerintük az állam bánt el velük.

  • Azt azonban gazdasági környezettől függetlenül megengedték maguknak, hogy gyakorlatilag bárkinek adjanak kölcsön, aki „szembejött”.

Szeged egyik ikonikus cége volt a Szeviép. Azonban a helyi „gazdasági nagyhatalom” 2009-ben rövid időn belül kártyavárként omlott össze. Sokan, sokáig nem értették, miként mehetett tönkre egy olyan, a külső szemlélőnek, de akár a szakmán belül állóknak is erős, robusztus, több lábon álló, sok embert foglalkoztató vállalkozás, amilyen a Szeviép. A dicstelen véget jól jellemzi, hogy a cég fizetésképtelenségét 2009 áprilisában egy, mindössze 4 millió 800 ezres kiegyenlítetlen számla tette egyértelművé. A csődeljárás ezt követően indult meg, amely utóbb – a csődegyezség meghiúsulása miatt – felszámolási eljárásba fordult át.

Elképesztő összegek röpködtek 2009-ben és 2010-ben a Szeviép-ügy kapcsán. A felszámolás első fázisában, 2010 nyarán az országos sajtó arról számolt be, hogy 379 alvállalkozójának 11 milliárd forinttal tartozik a Szeviép. A cég értékesíthető vagyontárgyaiból csak 1,4 milliárd folyt be, de ebből az alvállalkozók egyetlen fillért sem láttak. Ennek az összegnek a kisebb része – 250 millió – elmaradt munkabérek kifizetését szolgálta, 750 millió forintból pedig banki hiteleket (jelzáloghiteleket) váltottak ki. (Nem világos, mi lett a sorsa a fennmaradó közel 400 millió forintnak.)

A Szeviép bedőlése körüli helyzet kuszaságát mutatja, hogy a céggel szembeni követelések 11-ről utóbb 6,5 milliárd forintra csökkentek. A 2015-ben született vádiratban a bejelentett hitelezői igények nem érték el a 6 milliárd forintot, ám ebből 400 milliónál többet vitatottnak vélt a vádhatóság. Ugyanakkor a határidőn túl bejelentett hitelezői igény kevés híján elérte a 250 millió forintot. Ám mivel a cégnek nincs további értékesíthető vagyona, ezek a követelések aligha kielégíthetőek. Pénzt ebből már nem lát senki.

Nagymenők Szegeden

Amikor 1991 februárjában megalakult a Szeviép, még kevesen gondolták, hogy közel húsz éves fennállása alatt története olyan szorosan össze fog fonódni Szegeddel, ahogyan az megtörtént. Az alapvetően vízgazdálkodási, vízkárelhárítási, vízépítési létesítmények kivitelezésével, közmű- és szerkezetépítéssel, útépítéssel és magasépítéssel foglalkozó cég nem egyszerűen egy szegedi cég volt, hanem idővel a legmeghatározóbbak egyike lett a városban. Tulajdonosai iparbáróként – ami nem feltétlenül jelent hivalkodó magatartást, bár visszafogottságot sem – viselkedtek a városban. Szeged tágan értelmezett elitjében az 1990-es évek közepétől 2010-ig nem volt olyan ember, aki legalább névről ne ismerte volna a céget irányítókat.

Ne felejtsük el azt sem – a történetben szereplő személyekről önmagában is sokat elmond –, hogy 2010-ben, vagyis a Szeviép Zrt. bedőlésekor a Száz leggazdagabb magyar című kiadványban szerepelt Baranyi Sándor és Pistrui László is, ami országosan és különösen Szegeden pontosan érzékeltette, hogy a gazdasági élet igen fajsúlyos szereplőiről van szó. Rövidebben és közérthetőbben: mindketten milliárdosok voltak már közel egy évtizeddel ez előtt – Baranyi Sándornak 9,5 milliárd, Pistrui Lászlónak 9,3 milliárd forintos vagyona volt.

A hvg.hu egy 2012 nyarán megjelent cikkében „az ország déli felének legjelentősebb építőipari vállalkozásának” nevezte működését 2009-ben befejező a Szeviépet. A megállapításra egyszerre adhatott alapot az egyre bővülő és tekintélyes árbevétele. A felszámolást megelőző években a cég milliárdos forgalmat bonyolított le, jegyzett tőkéje pedig már a 2000-es évek elején 1,1 milliárd forint volt. Erejét és az ebben rejlő lehetőségeket jelezte az a tény, hogy a cég „kinőtte” a magyar piacot: Horvátországban és Romániában is vállalt kivitelezési munkákat. A hazai építőiparban tevékenykedő cégek közül kevés járt és jár be hasonló utat. (Igaz, a külföldi projektek közül több balul sült el. Ezek közé tartozik egy romániai áruház, és egy horvátországi parkolóház építése is.)

Némileg pontosításra szorulnak Baranyi Sándor, egykori Szeviép egykori vezérigazgató és igazgatósági tanács tagjának azok a szavai, amelyek szerint a részben általa tulajdonolt cég kicsi volt. (Minden viszonylagos, de ezek talán mégis a túlzott szerénység szavai a néhai vállalatvezértől, mert az eddig leírtakból nem egy volt kiscég képe körvonalazódik. Az pedig, hogy két tulajdonosa a leggazdagabb magyarok között volt, szintén irányadó lehet.) Ezt azzal összefüggésben mondta Baranyi, hogy az M43-as autópálya, valamint a szegedi villamos-rekonstrukcióra kiírt pályázatok kapcsán ők nem lehettek fővállalkozók, kizárólag a nyertes konzorcium tagjai. Más szóval alvállalkozók.

A sokáig stabil lábakon álló, folyamatosan jelentős megrendelés-állománnyal rendelkező, nem csekély nyereséget termelő – akkor már zrt-vé alakult – Szeviépnél csődbűntett miatt indított perben a vádirat úgy fogalmaz, hogy 2008-tól a „Szeviép Zrt. pénzügyi mutatói egyértelműen romlani kezdtek”. Mindezt azzal támasztotta alá a vádirat, hogy ebben az évben mindössze 69 millió forint eredményt ért el a cég, szemben a 2007-es év közel 200 millióval szemben.

Szerintük a válság és Bajnai tehet mindenről

Baranyi Sándor az általa vezetett cég összeomlását következetesen azzal magyarázta, hogy az M43-as autópálya-építése során 500 milliós forintos munkájuk után nem fizette ki őket az állam, és ennek tovagyűrűző hatásai tették tönkre a céget. Ez a magyarázata annak is, hogy a Szeviép Zrt. miért nem tudta kifizetni alvállalkozóit. Vagyis: a cégvezető a történtekért a felelősséget egyértelműen az államra hárította. Védekezésükben, az ügyről szóló kommentárjaikban elmondta mind Baranyi (másodrendű vádlott), mind Pistrui László (harmadrendű vádlott, ő 2009-ig volt a cég igazgatóságának tagja), hogy az akkor Bajnai Gordonnal az élén megalakuló új kormány államadósság-kezelő intézkedései okolhatóak alapvetően azért, hogy a nekik járó 500 milliót nem fizette ki nekik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (A 10 ezermilliárd forintokat kitevő államadósság szempontjából ez a félmilliárd forint – ha egyáltalán igaz az állítás – észrevehetetlenül apró összeg.)

A Szeviép bedőlését taglaló cikkekben, ahogy a vádlottak védekezésében is elhangzott, hogy a 2008 őszén kitört világgazdasági válság is hatással volt az egykori szegedi kivitelezőcéggel történtekre. Fontos ennek kapcsán idézni a 24.hu a témáról szóló, idén április végén megjelent cikkének megállapításait:

„Érdemes megemlíteni, hogy 2009 és 2010 a hazai építőipar fekete évei közé tartozott, a világméretű gazdasági válság utórengései nyomán sok ezer cég dobta be a törölközőt. A fizetésképtelenné vált vállalkozások ötöde az addig rekordokat döngető építőiparban szűnt meg. Ezek a statisztikai adatok semmilyen értelemben nem mentik fel a Szeviép vezetőit pénzügyi machinációik büntetőjogi felelőssége alól, de jelzik, hogy 2009 környékén nem csupán a szegedi alvállalkozók maradtak kifizetetlenül az országban.”

Joggal merül fel a kérdés: milyen „pénzügyi machinációk büntetőjogi felelőssége alól” nem menthetőek fel a Szeviép vezetői? A kérdésre a 2015 áprilisában elkészült vádirat ad egyértelmű választ, amely egészen más megvilágításban mutatja meg, valójában mi vezetett, mi vezethetett a cég bukásához. Ez a magyarázat merőben különbözik a Baranyi-félétől.

A Szegedi Járási Ügyészség vádirata szerint a cég 2007 és 2009 között 1,5 milliárd forint kölcsönt helyezett ki részben vagy teljesen a tulajdonában lévő gazdasági társaságokhoz, valamint magánszemélyekhez és sportegyesületekhez. Az ügyészség szerint a fizetésképtelenné váláshoz és a jelentős vagyonvesztéshez éppen ezek a kölcsönök vezettek, amelyet „rendszeresen és nagyösszegben” (így a vádirat), az „ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon” (így a vádirat) folyósítottak.

„Kéne egy kis költő”, avagy, adjunk pénzt neki, mert ismerjük/rendes ember/majd megadja egyszer!

Hogy még érthetőbb legyen. A kölcsönöket a Szeviép Zrt. igazgatósága egyhangú döntéseivel úgy folyósította, hogy majdnem biztos lehetett benne: soha nem látja viszont a pénzét. Az ok egyszerű: fedezet és pénzügyi felmérés nélkül adtak pénzt rendre olyan cégeknek, amelyek pénzügyileg már folyósítás idején roggyant állapotban voltak. A kölcsönök esetében a zrt. vezetői arra ügyeltek, hogy a visszafizetés elmulasztása esetében annak semmilyen jogkövetkezménye ne legyen.(!) A külső szemlélőnek úgy tűnhet, ezekkel a kölcsönügyletekkel (ha ezeket valóban lehet azoknak nevezni) szándékosan akarták volna pénzügyileg ellehetetleníteni, tönkretenni azt a céget, amelyért közel két évtizeden át dolgoztak. Joggal merül fel a kérdés: miért köt egy cég saját magára nézve ennyire előnytelen kölcsönszerződéseket?

A vádirat Oltványi József László, Baranyi Sándor és Pistrui László esetében úgy fogalmaz: „vádolom (...) a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett és különösen jelentős értékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett”-tel, amelyet társtettességben követett el a három vádlott.

Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság osztotta az ügyészség álláspontját. Oltványi József László öt év két hónap fogházban, Baranyi Sándor hat év börtönben, Pistrui László esetében öt év két hónap szintén börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen. A bíróság ezzel egyidejűleg elutasította az ügyész indítványát, hogy a másodfokú eljárásig letartóztassák az elítélteket. Mindhárman házi őrizetben várják az újabb bírósági fordulót, amely egyelőre nem tudni, mikor lesz.

Bod Péter

2002-ben a Békés Megyei Nap/Napló főszerkesztője volt, amelynek kiadója az a SAL Kft. volt, amelynek tulajdonosa volt mások mellett Baranyi Sándor és Pistrui László

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Baranyi Sándor csőd Pistrui László Szeviép