Szegeden 2019. július 5. 17:39

A Fidesz már megint a szegedieket sértegeti

Szegeden a többség elutasítja a Fidesz megosztásra épülő, gyűlölködő politikáját, amiből ma újabb ízelítőt kaptunk.

A szegedi Fidesz mai közleményében „roncsderbit” és „bukást” emleget, miközben Botka László a demokratikus pártokkal szövetségben immár tizenhét éve vezeti a várost sikeresen. Vajon miért sértegetik a szegedi választókat?

A legutóbbi országgyűlési választásokon a szegediek hatvan százaléka támogatta azokat a pártokat, akik ma bejelentették, hogy szövetségre lépnek egymással, és együtt állnak ki Botka László és programja mellett. A civileket és demokratikus pártokat tömörítő szövetség célja, hogy megvédje a város önállóságát, szabadságát a Fidesszel szemben. Azt szeretnék, ha Szeged a jövőben is a szolidaritás és a békés fejlődés városa maradna. A szegediek tudják, milyen volt, amikor a Fidesz volt hatalmon, és nem kérnek többé belőle.

A város többségének támogatását élvező szövetség megalakulására reagált egy mocskolódó közleménnyel a szegedi Fidesz. De alighanem ezt a szöveget is Pestről diktálták. És talán épp a Pécsről idemigrált Kapitány Gergely körmöltette le, akit hírhamisítás és rágalmazás vádjával többszörösen elítélt már a bíróság.

A fideszes propaganda már bukást harsog, mi viszont inkább azt javasoljuk nekik, nézzenek az eredményjelzőre. Tizenhét éve ugyanazt mutatja! Szeged nem kér a Fideszből és a fideszes gyűlölködésből. Miközben szerintük Botka László megbukott, jelenleg is kétharmados többségben vezeti a várost! Mert a szegediek értékelik a tudást és a teljesítményt. És elítélik a hazudozást, a gyűlölködést, és a város megosztására tett kísérleteket. Egy biztos, a Fidesznek és jelöltjeinek semmi esélye sincs, ha azt hiszik, a szegediek sértegetésével itt sikert lehet elérni.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Fidesz