Szegeden 2019. július 5. 14:11

Ellenzéki összefogás Botka László mellett

A szegedi demokratikus ellenzék Botka Lászlót támogatja az őszi önkormányzati választásokon. Emellett valamennyi választókerületben egy jelöltet állítanak és támogatnak a Fidesszel szemben. A megállapodáshoz egyedül a DK nem csatlakozott.

Szegeden is létrejött az együttműködés a demokratikus pártok között, közösen indulnak az őszi önkormányzati választáson. A civileket és pártokat összefogó szövetség célja, hogy Szeged a békés fejlődés városa maradjon. Ezért minden körzetben közös jelölteket állítanak, és együtt támogatják Botka László újraválasztását és programját. A Magyar Szocialista Párt, a Momentum, a Párbeszéd, a Lehet Más a Politika, a Jobbik és az Összefogás Szegedért Egyesület közösen fog kampányolni a szolidáris, európai Szegedért! A Demokratikus Koalíció azonban nem csatlakozott ehhez a széleskörű összefogáshoz.

– Szeged egy különleges város, mivel egy erős összetartó közösség alkotja, erős szociális hálóval védi a rászorulókat, kiáll az egyetemes értékekért, itt működik a demokrácia – mondta a bemutatkozó sajtótájékoztatón Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselő, aki azt is elmondta, a Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodás az európai parlamenti-választásokat követően, de azt felrúgták. – Nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják.

Az elmúlt tizenhét évben mindent megtettünk azért, hogy ez a város fejlődjön, élhető legyen – folytatta a képviselő, aki szerint munkájuk eredményességét a szegediek visszaigazolták, hiszen egy felmérés szerint a szegediek hetven százaléka szerint jó irányba mennek a dolgok. „Ezeket az értékeket és eredményeket a jövőben is meg kívánjuk őrizni és ezért szövetségek kötöttünk. Ez az összefogás támogatja Botka Lászlót az őszi önkormányzati választásokon és mind a húsz választókerületben egy jelöltet állít és támogat a Fidesszel szemben” – mondta Szabó Sándor.

A szegedi összefogás tagjai:
Magyar Szocialista Párt,
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért
Lehet Más a Politika
Jobbik
Összefogás Szegedért Egyesület

Szegednek az az érdeke, hogy a 2002 óra működő, az együttműködésre alapozott politika folytatódjon a városban. A siker alapja már tizenhét éve az együttműködés, amelynek révén a városban a szabadság, a szolidaritás, igazságosság és biztonság uralkodik. Elkötelezettek vagyunk Szeged jövője iránt, ezt a várost akarjuk tovább építeni – mondta Kozma József, az MSZP városi elnöke.

Mihalik Edvin, a Momentum Mozgalom szegedi elnöke azt hangsúlyozta, a Momentum a fiatalság, az új generáció, a lendület és a cselekvés pártja. Szeged az elmúlt tizenhét évben az egész országnak példát mutatott a fenntartható fejlődésből, kulturális sokszínűségből. Véleménye szerint a város érdeke az, hogy ez a jövőben is így maradjon és ezért csatlakoztak az összefogáshoz. „A Momentum részt akar venni Szeged jövőjének alakításában” – mondta, majd kiemelte: legfontosabb céljuk, hogy a fiatalokat Szegeden tudják tartani és a város sokszínűen és fenntarthatóan fejlődjön.

Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének vezetője elmondta, azért csatlakoztak az összefogáshoz, mert ez Szeged érdeke. A politikus arra buzdított minden jobboldali, konzervatív gondolkodású szegedit, hogy támogassa ezt az összefogást.

Fehér Attila, az LMP képviselője kiemelte, azért csatlakoztak az összefogáshoz, hogy folytatódhasson az a program, amelynek köszönhetően Szeged lesz az ország legzöldebb városa.

A Párbeszéd Magyarország képviselője Kovács Tamás kiemelte, Szegeden nem csak beszélnek a baloldali és zöld értékekről, hanem nagyon sokat tesznek érte. A jelenlegi városvezetés sokat tesz a fenntartható fejlődés érdekében, és támogatja a rászorulókat egy jól működő szociális háló kiépítésével. Ezeket pedig mindenképpen folytatni kell – tette hozzá

Összefogás Szegedért Egyesület képviseletében Kiss Henriett, hangsúlyozta az összefogásban van Szeged békés fejlődésének záloga. Kiemelte, Szegeden nem üldözik, hanem támogatják a civileket és ennek is köszönhető, hogy a városban gazdag és sokszínű civil élet zajlik. Ezt pedig meg kell őrizni!

Nagy Sándor alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az összefogás egyszerre képviseli a folytonosságot és a megújulást.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László Demokratikus Koalíció Momentum MSZP Párbeszéd Jobbik LMP Összefogás Szegedért Egyesület