Hirdetés
Szegeden 2019. július 3. 12:04

Bizonytalan a Rádió88 sorsa a Médiatanács törvénysértése miatt

Bizonytalanná vált a Rádió88 jövője, csak augusztus 31-ig van médiaszolgáltatási jogosultságuk. Ha addig nem kapják meg az ötéves hosszabbítást a Médiatanácstól, elhallgathat a szegedi rádió.

Az ország legrégebbi, Szeged leghallgatottabb kereskedelmi rádiója a Rádió88, ami akár el is hallgathat augusztus 31-től, ha a Fidesz által megszállt Médiatanács nem tesz végre eleget kötelezettségének, és nem tárgyal a rádió médiaszolgáltatási jogosultságáról

– írja a médiahírekkel foglalkozó Média1.

A Rádió88 hét évvel ezelőtt, 2012-ben, pályázat útján nyert médiaszolgáltatási engedélyt, amit idén meg lehetne hosszabbítani öt évvel. Ezzel 2024-ig biztosíthatnák a Szegeden kultikusnak számító rádió jövőjét.

A Média1 azt írja, a Rádió88 kérte a hosszabbítást, de a Médiatanács erről nem tárgyalt, noha a törvény kötelezi. Ráadásul a tanács a rendelkezésre álló határidőn is túl jár.

A Rádió88 magasan a leghallgatottabb rádió Szegeden, az idén januári mérések alapján a 18 és 49 évesek körében 58 százalékos az átlagos napi elérési aránya, ami közel 50 ezer embert jelent. A második Petőfi Rádió 15 százalékot, a Rádió1 10 százalékot ért el.

A Média1 kereste a Karas Mónika vezette Médiatanácsot, magyarázzák meg, hogy miért nem tesznek eleget törvényi kötelezettségüknek, és miért vették le kétszer is napirendről a Rádió88 médiaszolgáltatási jogosultságának megtárgyalását. Karas és a tanács nem válaszolt a megkeresésre.

Keresték Tóth Géza rádiótulajdonost is, aki – érthető okokból – nem kívánta kommentálni az ügyet.

Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke – az NER egyik legfőbb bizalmasa –egyébként a napokban azzal került az országos hírekbe, hogy havi 1,2 millió forintról 4 millió forintra emelték a fizetését, plusz a Médiatanács elnöki posztjáért is jár neki 500 ezer forint havonta.

Szegeden nem a Rádió88 lenne az első rádió, amit felzabál a NER, az Európa Rádió helyi frekvenciája másfél éve került a Rádió1-hez.

(Fotók: Rádió88)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Rádió 88 médiatörvény Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Karas Mónika Médiatanács