Hirdetés
Szeged300 2019. június 30. 10:02

A város „nem sokba kerülő cselédje” haló poraiban is szegedi maradt

Szeged 1719-ben kapta vissza szabad királyi városi rangját. Az évforduló kapcsán a város múltjával foglalkozó kutatók egy konferencián szemrevételezték Szeged elmúlt 300 évének történetét. Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese Móra és Szeged kapcsolatát elemezte előadásában.

A 20. századi Szeged közgondolkodási karakterét, szellemi arculatát talán három ember tudta leginkább formálni, alakítani: Klebelsberg Kuno, Szent-Györgyi Albert és Móra Ferenc. Klebelsberg – a politikai nézeteltérések ellenére is – nagyra tartotta Móra Ferenc kultúraszervező tevékenységét, ezért is adott Szeged környéki régészeti ásatásaira költségvetési támogatást – mondta többek között Medgyesi Konstantin egyetemi adjunktus, a Móra Ferenc Múzeum tudományos és közönségkapcsolati igazgatóhelyettese a Szeged 300 konferencián.

Előadása során Medgyesi Konstantin a kiskunfélegyházi születésű Móra Ferenc szegedi kötődését igyekezett körbejárni.

Úgy került Szegedre, hogy „nem volt jobb dolga”

Tudjuk, Móra Ferenc 1879-ben Kiskunfélegyházán született, ott folytatta tanulmányait, majd Budapesten volt egyetemista és egy évig tanított Felsőlövőn. 1902. május 1-én lett szegedi polgár. Valószínűleg ő sem gondolata, hogy élete hátralevő 32 éve Szegedhez köti. Azt feltételezhetjük, hogy Móra 1902 körül Szegedre, mint élete egy „átmeneti állomására” gondolt pusztán. Móra írásaiból rekonstruálható, hogy miként „találkozott” először a várossal, mik is voltak az első benyomások: hogyan alakult a „kémia” Szeged és Móra Ferenc között.

Elsősorban tanári vagy tisztviselői szegedi állást szeretett volna, de arra nem volt esélye sem. A Szegedi Napló akkori főszerkesztője azonban felajánlott neki egy újságírói állást. Ő pedig elfogadta: „Jobb dolgom nem volt, eljöttem Szegedre.” Azt is be tudjuk azonosítani a különböző írásaiból, hogy Móra fejében mi volt 1902 körül Szeged legérdekesebb, legfontosabb, legizgalmasabb szellemi arculati eleme. A művelt, tájékozott félegyházi Móra bizonyosan sokat olvasott a szegedi boszorkányperekről. A Szegeden letelepedő Mórát a boszorkány-kérdés izgatta leginkább, amint tehette egyből kiment a Boszorkány-szigetre.

A téma évekig foglakoztatta, kifejezetten érdekelte, kutatásokat is folytatott – úgymond Szeged „jóhírneve” védelmében. Kikutatta: nem igaz, hogy Szeged bűnös város, mert nem Szegeden volt az utolsó boszorkányégetés 1728-ban, hanem Nagykárolyban 1745-ben, sőt Svájcban még 1783-ban is előfordult élőember-égetés.

Először csak ugródeszkának gondolta Szegedet, majd a múzeumot a vidék első kultúr-intézetévé tette

Fontos életrajzi elem, hogy 1904-től a városi múzeum és könyvtár munkatársa lesz, ahol írótársa és barátja Tömörkény István az igazgató. A múzeumi lét, a múzeumi ethosz, a múzeumi-könyvtári pozíció, ami Mórát végérvényesen Szegedhez köti.

Péter László irodalomtörténész is úgy véli: lehet, hogy Móra csak ugródeszkának gondolta Szegedet 1902-ben. Minden bizonnyal Tömörkény barátsága és a múzeum miatt maradt a városban. Három olyan élethelyzet akadt a mórai életút során, amikor komolyabban felmerülhetett, hogy Szeged és Móra útjai elválnak.

Móra Ferenc 1917-től a szegedi múzeum igazgatója. 1918-ban az őszirózsás forradalom egyik szegedi arca, 1919-ben pedig a Mementó című elnagyolt, kellően át nem gondolt cikkével mintegy kiáll a Tanácsköztársaság mellett, ezért később üldözött vaddá válik.

Kap olyan barátinak tűnő tanácsokat, hogy hagyja el Szegedet, meneküljön – akár az országot is hagyja el. Móra erről másképpen gondolkodik:

„Én nemcsak az országot, de Szegedet és azt a kultúrpalotát sem hagyom el, amelyet, mint igazgatója írói álmaim beleölésével, húsz év fanatikus munkájával a vidék első kultúr-intézetévé tettem.”

Medgyesi Konstantin a Szeged300 konferencián. (fotó: Szabó Luca)

Hitet tesz amellett, hogy marad a városban, de vannak adataink arról, hogy azon töpreng: öngyilkos lesz. Végül túléli a fehérterror szörnyű időszakát és még a múzeumigazgatói posztja is megmarad.

Szegedről lett országosan tisztelt kulturális „megmondó ember”

Móra Ferencnek a húszas évek elején újra ki kellett magát találnia. Szeged biztos pont volt és maradt, de igyekezett magát egyre inkább országosan is – mai kifejezéssel élve – pozícionálni.

Az országos terjesztésű, budapesti lap, a Világ tárcaírója. Szegedről küldi az írásait Budapestre. Mindemellett szinte hetente jár fel a fővárosba. Olyan sok időt töltött Budapesten a harmincas évek elején, hogy például a Hotel Britanniában külön szobát tartottak fenn Móra számára.

1922-ben jelenik meg A festő halála című regénye – innentől Móra országosan ismert, ünnepelt regényíró. Mórának nem kell elköltöznie Szegedről, hogy országosan tisztelt kulturális „megmondó ember” legyen. A saját országos ismertségét nemes egyszerűséggel csak „országos hírhedtségnek” nevezi. 1926-ban felkérik a Magyar Hírlap főszerkesztőjének – nem mondd egyből nemet, de utána mégis visszautasítja a kérést:„Ami keveset tudok adni Nektek, azt jobban adhatom innen Szegedről” – írja.

Móra akkor szerette legjobban Szegedet, amikor távol volt tőle

Amikor Velencében jár, akkor a tengert és a nagyárvíz utáni Szegedet hasonlítja össze. Velencét látja, de Szeged jut eszébe. Bécset a következőképpen látja: „Kilenc óra után olyan csöndesek az utcák, akár Szegeden. Az autók meg még csöndesebbek, mint otthon.” Sevillában az egyik legnagyobb élménye az, hogy egy Szeged környéki asszonysággal találkozik, aki spanyol földön, több évi kint tartózkodás után is a szegedi ő-ző nyelvjárást használja.

Mikor Szegeden van, akkor azért szigorúbb a várossal. Móra alapvetően Szeged-kritikus. Van egy 1933-as írása Táncsics Mihályról, amelyben a következőképpen fogalmaz: „Csak az Isten őrizte meg attól, hogy szegedi író nem lett belőle. Hiszen nem mondom, becsukni akkor is becsukhatták volna, de azért még se csinált volna karriert.”

E gondolat szomorkás üzenete, hogy aki szegedi író, az bizony nem csinálhat karriert. A Lázár György polgármesterről írott nekrológjában mégis Szegedet a „legnagyobb magyar városnak” nevezi. Az első világháború szörnyűségei közepette pedig Szegedről, mint „a legderekabb magyar hősök városáról” ír.

1932-ban a Szegedi Egyetemtől kapott díszdoktori cím ünnepségén mégis őszintén kimondja: önmagát félegyházinak tekinti. Szeged kapcsán magáról, mint „befogadottról” szól – azt mondja, olyan ő Szegeden, mint az egyetem: hiszen mindketten máshol léteztek korábban, de egy ideje már befogadotti státuszban itt vannak, itt lehetnek Szegeden.

A végrendeletben arról ír: Szeged városának tisztességes, csöndes és „nem sokba kerülő cselédje” volt.

„Díszsírhely Szegeden nekem nem kell; szeretnék az édesapám mellett aludni Félegyházán, az én drága városomban, amely nekem adta a szívét, mikor én mindenem egy idegen városnak adtam, amely szintén szeretett engem személyileg…”

1934. február 8-án Móra Ferenc meghalt: két nappal később Szegeden temették el. Szülei kiskunfélegyházi sírjáról hoztak el néhány hantot a sírgödrébe…

Móra végül haló poraiban is szegedi maradt.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Móra Ferenc Móra Ferenc Múzeum Szeged300 irodalomtörténet