Művház 2019. június 29. 15:47 Forrás: Szegedi Tükör

Adottak a kellékek

Jó dolog a könyvhét, jó dolog a sok könyvbemutató, az író-olvasó találkozók, a megannyi dedikálási lehetőség. Jó dolog, hogy ilyenkor könyvsátrakkal népesül be a Dugonics tér, és mintha minden kiadó, könyvkereskedő, könyvárus és könyvvásárló élő cáfolata volna annak a régi-régi teóriának, amely szerint vége vagy hamarosan vége lesz a Gutenberg-galaxisnak. Ez azért a könyvhéten nem így látszik.

Rossz ugyanakkor számot vetni azzal, hogy megfizethetetlenül sokban kerülne, ha minden könyvet megvennénk, amiről úgy gondoljuk, hogy elolvasnánk. Itt jön a lényeg. Mit sem érne a könyvhét, hiába dolgoznának a szerzők, a szerkesztők, a kiadók, ha nem volna olvasó ember, aki nappalija, hálószobája, kertje, terasza csendjében elmélyül a könyvében. Márai Sándor – legolvasottabb íróink egyike – volt szíves felhívni rá a figyelmet: „Csak az ember olvas.” Látszólag magától értetődő a mondat, mégsem árt tudatosítani, hogy az élővilágban ezzel a képességével egyedüli az ember.

És Szegeden szerintem nem is állunk rosszul az olvasással. Megrögzött könyvtárba és könyvesboltba járó vagyok. A város két pazar könyvtárral büszkélkedhet, amit két dolog miatt is felettébb nagyra értékelek. Életem nagyobb részében kisebb városokban éltem, és ez a könyvtárak gyűjteményén lemérhető volt. Olvasmányok váltak elérhetetlenné, megszerezhetetlenné vagy ügyes-bajos módon elérhetővé. Itt a könyvtárak szinte mindig tele vannak látogatókkal, egy-egy nevesebb írót akkora közönség vár – az IH-ban, a TIK-ben, a Somogyi-könyvtárban –, amire talán a fővárosban sem akad példa. Egy szó, mint száz: megvan itt az a nem csekély létszámú „keménymag”, amelyik olvas. Különben, pontosabban nélkülük az egész fenti gondolatmenetből semmi nem volna igaz. A helybeli könyvesboltokhoz azért nem zengek ódákat, mert megvannak anélkül is. Teszik a dolgukat, versenyben egymással, kulturáltan.

(illusztrációk: Iványi Aurél)

Az olvasó ember nem kizárólag a könyv embere. Jár színházba, moziba, tárlatra, hangversenyre és fesztiválra. Egyszerűen, mert a műveltség sokrétű, sokirányú, változatos, és felsorolhatatlanul sok dolgot zár és sűrít magába. Szeged többet és jobbat nyújt, mint ami egy hazai régióközponttól elvárható, bár önmagában az sem volna kevés. Kőszínháza mellett alternatív színházai színesítik az itteni kínálatot, a Szegedi Szabadtéri Játékok pedig a maga nemében és kategóriájában unikális jelenség, messze a legtöbb (közel 70 ezres) közönséget vonzó nyári színháza Magyarországnak. Az elmúlt évadban számottevően nőtt a Szegedi Nemzeti Színház látogatottsága, melynek Rekamié Fesztiválja a határon túli magyar színházakat látta vendégül áprilisban. Beérni látszik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál is, ami még jobb lesz, ha visszakapjuk a felújítás után a Belvárosi Mozit. A Thealter Fesztivál mindig is a minőséget jelentette Szegeden, és nyaranta azok is találtak maguknak kedvükre való színházat, akik nem kedvelik annak populárisabb változatát. A múzeumot most újítják fel...

Szívet melengető, hogy mit sem kopott a komolyzene iránti igény a városban. A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjeire szóló bérletekért már az első napon sorban álltak a klasszikus zene helyi szerelmesei.

Most, hogy végigolvasom a leírtakat, megint Márai jut eszembe. Naplójában így fogalmaz, a bizonyosság és bizonytalanság határán: „Lehet, hogy az örömhöz műveltség kell.” A kellékek – színházi nyelven – helyben adottak ehhez. Ez viszont bizonyosság.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: irodalom kortárs irodalom olvasás Szegedi Tükör Ünnepi könyvhét vers