Hirdetés
Szegeden 2019. június 27. 13:17

Megjött a rektori konferencia válasza Rovó-ügyben!

Négy órán belül olvashatják is!

„A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem szabályozza, hogy a tagjai, vagyis a rektorok, politikai állásfoglalást fogalmazzanak meg az intézményük képviseletében vagy magánszemélyként. Ugyanakkor, az MRK Alapszabályában rögzítetteknek megfelelően »II.4. A Magyar Rektori Konferencia közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetve azoktól támogatást nem kap, továbbá országgyűlési és önkormányzati képviselőjelöltet nem állít és nem támogat.« A Magyar Rektori Konferencia képviseletében nyilatkozó rektoroknak politikai semlegességre kell törekedniük.”

Ezt a Mátyás királyi mesébe illő választ adta a Magyar Rektori Konferencia nekünk az alábbi levelünkre válaszul, nem négy órán belül:

„Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora az elmúlt napokban többször is nyíltan politikai állásfoglalást tett: az egyik szegedi polgármesterjelölt mellett állt ki. Ennek kapcsán kérdezzük: szabályozza valamilyen irányelv az ilyen magatartást, van-e bármilyen szabályzatuk a rektorok nyílt politikai állásófoglalásáról? Megtehetik-e, hogy így nyilatkozzanak, vagy minden alkalommal a politikai semlegességre kell törekedniük?”

Azaz szabályozás nincs, az intelligencia és a jó ízlésre bízzák, megszólal-e egy egyetemi vezető nyílt pártpolitikai kérdésben.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Magyar Rektori Konferencia rektor Rovó László Szegedi Tudományegyetem SZTE